1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ráadásul direkt, Fodor Gábot szerint egy ország mondja, hogy "elég a bujkálásból" - a szabad demokraták vitázni akarnak, a Fidesz nem, az MSZP pedig csak az európai kérdésekről beszélne, belpolitikáról nem
A nagy pártok ne bujkáljanak, álljanak ki a vitára - mondta pénteken Budapesten Fodor Gábor azon a sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták a Fidesz egyik választási plakátjához hasonló új plakátjukat is, amelyen az "Egy ország mondja: elég a bujkálásból! Vitát!" felirat olvasható.

Az SZDSZ elnöke emlékeztetett arra a korábbi javaslatára, amely szerint két vitát szeretnének rendezni a pártok képviselőinek részvételével az európai parlamenti (EP) kampány alatt. Azt mondta, ezekre a választás belpolitikai tétje miatt van szükség, illetve azért, hogy a választók tisztán lássák, mit akarnak a pártok képviselni Brüsszelben.

Fodor Gábor azt mondta, hogy a két nagy párt lényegében elzárkózott a vitától. A pártelnök felmutatta a Fidesz és az MSZP felvetésükre érkezett válaszát. Közölte, hogy a Fidesz elzárkózott attól a javaslattól, hogy a pártelnökök és a listavezetők között folytassák le a vitát, de azt mondták, hogy szakértőik készen állnak arra. A politikus elmondta, hogy a szocialisták pedig csak az európai kérdésekről akarnak vitatkozni, a belpolitikaiakról nem. A sajtótájékoztatón egy, az SZDSZ által készíttetett, de a Fidesz egyik választási plakátjához hasonlót mutattak be, amelyen az "Egy ország mondja: elég a bujkálásból! Vitát!" felirat volt olvasható. Fodor Gábor azt mondta, hogy a Fidesz plakátjainak és politikai üzeneteinek tartalma alapján azt látják, hogy azok vélhetően a magyar belpolitikára vonatkoznak.

Lejárt a határidő
EP-listák: 10 párt indul a választásokon
Fodor Gábor az EP-választáson való induláshoz szükséges ajánlószelvényekről azt mondta, hogy rendkívül fontos és sok esetben szimbolikus ügynek tekinti az azokkal kapcsolatos "visszásságokat". Megemlítette, hogy a Fidesz arról beszélt, 1,5 milliót gyűjtöttek, de ezek közül csak 32.500-at akarnak leadni. Elmondása szerint a Jobbik is azt jelezte, hogy 200 ezret gyűjtött össze az ajánlószelvényekből, de ezek közül csak 22 ezer 30 darabot adtak le.

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz egyik politikusa szerint azért nem adják le az összes ajánlószelvényt, mert nem szeretnék, ha azok olyan pártokhoz vagy hivatalokhoz kerülnének, ahol szerintük hátránya származhatna az állampolgároknak abból, hogy valakik rálátnak az adataikra.

A Fidesz szakpolitikusai és jelöltjei is részt fognak venni az európai parlamenti (EP) választással kapcsolatos vitaműsorokban - olvasható a Fidesz levelében, amelyet május 5-én küldtek az SZDSZ-elnöknek. A Fidesz ezt a levelet pénteken jutatta el az MTI-hez, reagálva Fodor Gábor sajtótájékoztatójára.

Gyürk András kampányfőnök Fodor Gábor felvetésére írt, május 5-ei keltezésű levelében az olvasható: "A választási kampányidőszak alatt a médiumok várhatóan helyt adnak az európai parlamenti választással kapcsolatos vitaműsoroknak. Ezeken természetesen a Fidesz szakpolitikusai és jelöltjei részt fognak venni. Ezeken a fórumokon lehetőség nyílik arra, hogy - hasonlóan a 2004-es európai kampányhoz - jelöltjeink ütköztessék programjukat a többi párt elképzeléseivel".
Fodor Gábor szerint ez azt mutatja, vannak pártok, amelyek "a demokratikus intézményrendszer gyengítéséért" folytatják az ajánlószelvények gyűjtését. Elfogadhatatlannak nevezte azt a gyakorlatot, amelynek során pártok úgy gyűjtenek ajánlószelvényeket, hogy utána azokat nem adják le. Fodor Gábor közölte, hogy az SZDSZ a leadás után érkezett ajánlószelvényeket hétfőn, közjegyző jelenlétében semmisíti meg. Elmondta, pénteken levelet írt a pártoknak, amelyben arra kérte őket, csatlakozzanak ehhez a kezdeményezésükhöz. A pártelnök szerint ha ezt nem teszik meg, akkor titkos, tiltott és törvénytelen adatgyűjtést fognak folytatni.
  
A mexikói ketrecharcost elhívják a kampányzárásra?

Az SZDSZ kampányplakátján látható egyik fénykép kapcsán úgy fogalmazott, ő személy szerint nem tudja, ki van azon, de az nem a sajtó által említett mexikói származású, amerikai sportoló, Tito Ortiz. Hozzátette, a hírek szerint egy lengyel fiatalember látható a fotón, de ezt nem akarta taglalni. A pártban felmerült, hogy miután többször is szóba került, hogy Tito Ortiz szerepel a plakátjukon, meghívnák őt a kampányzáró eseményükre - jegyezte meg.

EP-választás: hátrány a Fidesz-KDNP támogatása? 
Az európaiak nem hisznek az unióban 
EP-választás: a YouTube is besegít 
Orbán: júniusban Bajnairól szavazunk  
Az EP-választás a "harmadikról" szól 
EP: nem tudják a magyarok, hogy szavazhatnak?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG