4p
Az EU-biztos a holnap kezdődő belügyminiszteri találkozó előtt elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kelet-európai EU-tagok nem fogadnak be menekülteket, és figyelmeztette őket: lehetnek még nagy menekülthullám célpontjai. Valószínűleg főleg Ukrajnából érkező tömegekre gondolhatott. A német politikusok a koalíciós tárgyalásokon tovább civakodnak a menekültekről.
A Donyeck melletti, ukrán ellenőrzésű Avgyijivkánál 2017. február 2-án. Forrás: MTI/AP/Jevgenyij Maloletka

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért felelős biztosa ma reggeli sajtójelentések szerint élesen kritizálta a kelet-közép-európai EU-tagokat, köztük Magyarországot, amiért nem fogadnak be menekülteket. “Ez elfogadhatatlan” – mondta az AFP hírügynökségnek az EU belügyminisztereinek csütörtöki szófiai találkozója előtt.

Szerinte mindegyik országnak részt kell venni az EU politikájában, és a menekültek jelentette nagy teher megosztásában. Figyelmeztette a kelet-európai országokat, hogy egy napon ők is nagy menekültáramlás célpontjává válhatnak. Ma Olaszország, Görögország, Spanyolország és egy kicsit Bulgária  vannak a középpontban, de a helyzet változik, Észak-Kelet-Európában is átléphetik emberek a határokat – mondta.

A Die Welt című német lap weboldala mindjárt emlékeztetett arra, hogy Magyarország, Szlovákia, Lengyelország Ukrajnával és Fehéroroszországgal szomszédos. Valamint hogy a jelenlegi szabályok szerint az EU külső határán fekvő államok felelősek a menekültekért, akiknek menekültkérelmét abban az országban kell feldolgozni, ahol a határt átlépték.

Dublin halott

Ám ezek az úgynevezett dublini szabályok maga az EU-biztos szerint is halottak, reményét fejezte ki, hogy a következő öt hónapban új szabályokat dolgoz ki az EU. A tervek közé tartozik, hogy magas menekültszámok esetén automatikus elosztási mechanizmus lépjen életbe az EU-n belül. A tervek beváltása a kelet-európai országok ellenállása miatt hónapok óta megakadt.

Az EU határozott közös fellépéséhez nyilván egy stabil német kormány is kellene, az pedig szeptember óta nincsen. A hétvégén a szocialisták is áldásukat adták a nagykoalícióra, de csak csekély többséggel, a tárgyalások megkezdődtek. Az újabb nagykoalícióról szóló előzetes, úgynevezett szondázó megbeszéléseken elvileg megállapodtak már a menekültügyben követendő politikáról, de az inkább Németországra vonatkozik.

Családegyesítés limittel

Eszerint a védett státuszú menekültek családtagjainak áthozatalát (a családegyesítést) Németországba havi 1000 főben korlátozzák. Az SPD azonban ennek pontosítását kéri, például a különlegesen súlyos esetekre adott könnyítésekkel. A bajor CSU ezt elutasítja.

Bár már az előzetes megbeszéléseken elvileg megállapodtak, most megint elővették a menekültkérdést a leendő koalíció politikusai. Egyes vezető tartományi CDU-s politikusok kompromisszumkésznek mutatkoztak az SPD felé, mire a CSU főtitkára, Andreas Scheuer a Faz.net szerint kijelentette, hogy már megállapodtak, nincs tere a további tárgyalásoknak e témában.

Családban könnyebb

A családtagok áthozatalát sokan azért tartják pozitívnak még a jobboldalon is, mert az a menekültek integrációját segíti. Gyakori érv, hogy akik a családjukkal élnek, sokkal inkább igyekeznek beilleszkedni az adott társadalomba.

Az integrációról ma délben az EU is kiadott egy közleményt, ebben az írják, hogy a menekültek beilleszkedéséhez segédanyagokat (Toolkit) adtak ki a tagállamok, régiók számára. Célja segítséget nyújtani abban, hogyan készítsenek stratégiát, projekteket a menekültek integrációjához, és hogyan találják meg az ehhez szükséges EU-forrásokat a 2014-2020-as pénzügyi ciklusban.

Integráció vagy sem?

A közlemény Dimitrisz Avramopuloszt idézi, aki szerint ahhoz, hogy Európában továbbra is jólét, együttműködés és befogadókészség uralkodjék, ma az integrációba kell fektetni. Ez kell legyen a prioritás a következő években.

Andreas Scheuer viszont a Faz.net szerint azt mondta: Németország magas fokú felelősségvállalást mutat a világ felé, különösen a menekült családok irányába. “A mi országunk integrációs képessége azonban korlátozott” – tette hozzá. Ezért a már kialkudott családegyesítési kvótánál maradnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG