2p

Úgy tűnik, nem alakul ki újabb háborús góc a világon, sikerül visszatartani a húti lázadókat attól, hogy olyat tegyenek, amit maguk is megbánnának és újraindulhat a teherhajózás a Vörös-tengeren.

A dán Maersk, a világ egyik legnagyobb tengeri konténerszállító vállalata újraindítja a teherszállításokat a Vörös-tengeren, amelyeket azt követően függesztett fel, hogy az iráni támogatást élvező jemeni húti milícia drón- és rakétatámadásokat indított az arra járó teherhajók ellen – írta a CNN.

Azt követően térhetnek vissza erre az útvonalra, hogy az Egyesült Államok haditengerészete sikeresen szervezett védelmi koalíciót a hajózás biztonságának helyreállítására. Az Operation Prosperity Guardian névre keresztelt katonai csoportosulásban az USA-n kívül az Egyesült Királyság, Bahrein, Kanada, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, a Seychelles-szigetek és Spanyolország katonasága vesz részt.

Döntött a Maersk. Fotó: Depositphotos
Döntött a Maersk. Fotó: Depositphotos

A világ számos nagy cége, élükön a Maersk mellett a BP-vel felfüggesztette a hajózást a Vörös-tenger– Szuezi csatorna útvonalon a hútik támadásai nyomán. A milícia azzal magyarázta akcióit, hogy meg akarják akadályozni a teherhajók eljutását Izraelbe. Ezzel segítik az izraeli hadsereg ellen harcoló Hamász terrorszervezetet.

A drónok és a rakéták azonban olyan hajókat is célba vettek, amelyek rakománya nem Izraelbe tartott. Felmerült a lehetősége, hogy az amerikai haditengerészet leradírozza a föld színéről a kilövőállásokat, amivel az USA gyakorlatilag belekeveredett volna Izrael és a Hamász háborújába. Normális időkben a világkereskedelem 10-15 százaléka, ezen belül a konténerszállítások 30 százaléka érinti ezt a hajózási útvonalat. Főként kínai késztermékek utaznak Európába és a Közel-Keletre.

A konfliktus kitörése után több tucat hajó vette az irányt a Jóreménység foka felé, hogy Afrikát megkerülve érje el úti célját. Ez azonban egyes becslések szerint 20 százalék körül mértékben is megdrágíthatja a szállítást. A Maersk is felárat számolt fel a hosszabb útra kényszerült hajóin fuvarozott áruk után. A cég tájékoztatása szerint amint lehet, újraindítják a Vörös-tengert átszelő hajózást. Ugyanakkor a cég közölte, bár a biztonság jelentősen erősödött, a kockázatok nem teljesen szűntek meg. Ezért ha rosszra fordulnak a dolgok, újra elkerülhetik a rövid tengeri utat Ázsia és Európa között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kecskeméten lesz a legnagyobb magyarországi autógyár
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 17:24
Szijjártó Péter nagy bejelentést tett a Hungaroringen.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 16:43
Nem félnek az áreséstől.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 15:19
Jelentősen növelhetik a kitermelést.
Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG