3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Tovább éleződik a feszültség, komoly kitérőre kényszerülhetnek azok, akik a legnagyobb szerb-koszovói határátkelőt használnák.

Koszovó lezárta szerdán a legforgalmasabb átkelőt a szerbiai határon, miután a szerb oldalon - a koszovói szerbek akcióinak támogatása jeléül - tüntetők eltorlaszolták az oda vezető utat.

A koszovói külügyminisztérium a Facebook-oldalán közölte, hogy azoknak, akik Szerbiában éppen úton vannak Koszovó felé, a merdarei határátkelő helyett másik átkelőt kell keresniük, vagy Észak-Macedónia felől kell belépniük az országba. December 10. óta már két másik átkelőt is lezártak a szerb-koszovói határon, és jelenleg már csak három átkelő van nyitva a két ország között.

A merdarei határátkelő lezárása komoly gondot okozhat annak a több ezer, külföldön dolgozó koszovóinak, aki az ünnepekre haza akar térni látogatóba, és ezt most csak kerülőúton teheti meg. Továbbá a merdarei átkelőt teherszállító kamionok is nagy számban használják.

A koszovói szerbek napok óta úttorlaszokat emelnek Észak-Koszovóban. Hétfőn Szerbia fokozott készültségbe helyezte a koszovói határ közelében állomásozó csapatait, és Aleksandar Vucic szerb elnök a Koszovóhoz közeli, dél-szerbiai Raska városba utazott, ahol Milan Mojsilovic vezérkari főnökkel tanácskozott a biztonsági helyzetről. Vucic közölte: elrendelte a hadsereg legmagasabb fokú készültségét, hogy "megvédelmezzék népüket" (Koszovóban) és "megóvják Szerbiát".

A Vucic által felkeresett kaszárnya mintegy öt kilométerre található attól a koszovói határ mentén kialakított ütközőzónától, ahova a szerb biztonsági erők csak a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó haderő (KFOR) engedélyével léphetnek be.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén, tömbben mintegy ötvenezer szerb él, és körülbelül ötvenezren laknak az ország más részein is, szórványban.

Koszovó északi részén hónapok óta feszült a helyzet. A helyi szerbek napok óta barikádállítással és a Koszovó és Szerbia közötti határátkelőkhöz vezető utak lezárásával tiltakoznak az ellen, hogy a koszovói rendőrség letartóztatott több egykori koszovói szerb rendőrt. A tiltakozók a szerintük koholt vádak alapján elfogottak szabadon bocsátását követelik.

A koszovói fél szerint a barikádokat bűnbandák állították, a nemzetközi közösség pedig mindkét felet nyugalomra inti, és az úttorlaszok eltávolítását követeli.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG