4p
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a magyar gazdasági folyamatok javulását átmenetinek és viszonylagosnak tartja, és úgy véli, hogy a "választási gazdaságpolitika" csak rövid távon élénkítő hatású, a tőkevonzó képesség helyreállítása híján azonban nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.

Sokat segített az időjárás

A magyar államháztartási hiány tavaly is a GDP 3%-a alá került. Ez fontos eredmény, a 2008-2010. évi átlaghoz viszonyított javulás azonban lényegében az egyéni nyugdíjjárulék költségvetésbe irányításának eredménye - közölte a GKI. A GDP-arányos államadósság minimálisan, 79% környékére csökkenhetett, ez azonban az év végi tartalékok átmeneti mérséklésének következménye.

Ráadásul az elmúlt években a költségvetés felélte a GDP 9%-át kitevő magánnyugdíjpénztári vagyont. A több mint tízéves foglalkoztatási csúcs mögött a közmunka és a külföldi munkavállalás megugrása áll, a valódi hazai foglalkoztatás 2013-ban csökkent (bár az ősszel kissé emelkedni kezdett). A tavalyi 1% körüli GDP-növekedés nagyrészt az időjárásnak – a viszonylag jó termésnek – köszönhető, az építőiparon és az autóiparon kívül nem volt más dinamikus ágazat.

Drágulhat az energia

A reálkereset és – nyugdíj 3,5% körüli emelkedése az - ahogy a GKI fogalmaz - erőszakos árleszorítás következménye, a 2013. évi infláció a kormány által prognosztizált 5,2% helyett mindössze 1,7%, decemberre 0,4% lett. Az árzuhanásnak a világpiaci árak is kedveztek, ugyanakkor a 3,3%-os maginfláció, az energiaszolgáltatók nonprofit jellegének hangsúlyozása, a reálkeresetek GDP-t jóval meghaladó dinamikája a folyamat fenntarthatatlanságát jelzi. Az önkormányzati választások után, majd 2015-ben új áremelkedési hullám alakul ki.

A legfrissebb prognózisában a GKI továbbra is 1,3 százalékos növekedéssel számol idén a tavalyi 1 százalékos bővülést követően, 2014-es inflációs előrejelzését azonban csökkentette a kutatóintézet, a decemberben várt 2,1 százalékról 1,5 százalékra mérsékelte.

A GKI az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: a vásárlóerő növekedése csak késleltetve hat a fogyasztásra, amelynek tavalyi stagnálását idén várhatóan átmenetileg 1,5 százalék körüli növekedés követi. Tartós forintgyengülés esetén azonban ennyi sem lesz - teszik hozzá.

Lanyhulhatnak a beruházások

A fogyasztás növekedése a javuló külső konjunktúra mellett segítheti a belföldre termelő és szolgáltató cégek értékesítését. A pótlásnál markánsabb üzleti beruházások azonban az MNB növekedési hitelprogramja ellenére sem várhatók, a jogbiztonság és a piac hiánya miatt - fogalmaz a GKI.

Tavaly az első háromnegyedévben 1,1 milliárd euró működőtőke távozott az országból, változatlan gazdaságpolitika esetén az idén sem várható érdemi változás - közölte a gazdaságkutató.

A GKI szerint a beruházások tavaly az uniós forrásokból finanszírozott, főleg infrastrukturális fejlesztések révén emelkedtek 4 százalék körüli mértékben, erre az évre lassulást, 2 százalékos növekedést vár a kutatóintézet.

Felelőtlenek Matolcsyék?

Az alapkamat folyamatos csökkentése kihasználta a 2013 őszéig kedvező nemzetközi pénzügyi helyzetet, s olcsóbbá tette az államháztartás finanszírozását. Ugyanakkor a magyar kamatfelár még a románnál és bolgárnál is magasabb, a CDS-felár pedig a régióban csak a szlovénnél és a horvátnál alacsonyabb, s felette van a kormányváltás előtti szintnek is - hangsúlyozza a GKI.

"Az alacsony kamat növeli a forint árfolyam-ingadozását, miközben gyengülése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetésének felelőtlen magatartása miatt a régióban ismét a legjelentősebb. A múlt heti látványos árfolyamzuhanás ismét megkérdőjelezte a monetáris politika hitelességét" - írta a GKI.

Csak az autóipar

Az előrejelzés szerint a külső egyensúly 2014-ben is kedvező lesz, az uniós források növekvő beáramlása azonban már csak ellensúlyozni tudja a külkereskedelmi egyensúly romlását. Ez utóbbi részben a magyar export- és versenyképesség romlásának, részben a belföldi kereslet emelkedésének a következménye.

Az autóiparon kívül szinte nincs más dinamikus, fejlesztésre is hajlandó ágazat, a belföldi kereslet emelkedésének szépséghibája pedig az, hogy a fogyasztás, nem a beruházás élénkülésének lesz a következménye, ami egyelőre nem alapoz meg tartós és élénkebb növekedést - írja a GKI.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG