1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

"Elcsesztem" - mondta Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott keddi interjújában arra utalva, hogy hibát követett el Tom Daschle egészségügy-miniszteri jelölése kapcsán. Obama és Daschle szenátor, miután utóbbiról kiderült, hogy korábban nem fizetett be 120 ezer dollár adót, közös nyilatkozatban közölte: a szenátus egykori demokrata párti többségi frakcióvezetője visszavonta jelölését.

A több tévécsatornának is nyilatkozó elnök azt mondta, hogy vállalja a felelősséget azokért a hibákért, amelyeket Daschle adóproblémáinak kezelése kapcsán elkövettek. Az NBC-nek úgy fogalmazott: csalódott magában, hibásnak érzi magát, amiért úgy tűnhetett, hogy kettős mérce létezik az adófizetés terén, egy a híres emberek, egy másik meg az átlagemberek számára.

"Ez hiba volt, elcsesztem (...) vállalom a felelősséget ezért a hibáért" - mondta szinte szó szerint több interjúban is alig több mint 24 órával azután, hogy kijelentette, teljes mértékben kiáll Dashcle jelölése mellett. Mint kiderült, Daschle az utóbbi 2 évben 5,2 millió dollárt keresett, ilyen jövedelem nem tudott befizetni 120 ezer dollár adót.

A szenátus demokrata vezetői eltérőképpen reagáltak a Daschle-ügyre. Harry Reid többségi frakcióvezető közölte, mindenképpen végrehajtják az egészségügyi reformot, Dick Durbin szenátor viszont azt mondta, Daschle jelölésének visszavonása visszalépést jelent, mert a miniszterjelölt tehetséges volt és alaposan ismerte a kongresszus működését.

Ösztönözni kell az amerikai gazdaságot

A hatalmas gazdaságösztönző csomag kongresszusi elfogadtatásáért küzdő Obama azt mondta a CNN-nek adott interjúban: "elnöki működésem sikerének egyetlen mércéje az lesz, ha az emberek 5 vagy 9 év távlatából visszatekintve elmondhatják, hogy rendbe tettem a gazdaságot". Leszögezte, az alapján fogják megítélni tevékenységét, hogy felépül-e a gazdaság a recesszióból. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: riasztó, hogy milyen gyors mértékben romlik a gazdaság helyzete, "2-3 hónappal ezelőtt a közgazdászok még nem jósolták volna meg, hogy itt fogunk tartani". Mint kifejtette, szükség lesz egy felépülési programba a munkanélküliség kezelésére, valamint egy olyan másik programra, amellyel intelligens módon meg lehet indítani a banki hitelek áramlását. "A gazdasági helyzet miatt éjszakánként fenn vagyok" - mondta.

A jelöltek adófizetési morálja nem a legjobb

Ugyancsak kedden vált ismeretessé, hogy szintén adófizetési gondok miatt visszavonta jelölését Nancy Killefer, akit Obama arra szemelt ki, hogy a költségvetési reformokat felügyelje a szövetségi kormányban. Killefer a harmadik olyan Obama-jelölt volt, akiről a jelölés kapcsán kiderült, hogy a múltban nem fizetett rendesen adót. Tom Daschle mellett Timothy Geithner pénzügyminiszterről derült ki, amikor az Obama csapat átvilágította, hogy évekkel ezelőtt 34 ezer dollár adót "felejtett el" befizetni, a szenátus ennek ellenére megerősítette a volt bankelnök jelölését.

Obama megint a másik térfélről választott 
Egyre kevesebbet keresnek az amerikaiak - már akinek van munkája
Megvolt az első: Obama aláírta Lilly Ledbettert
Obama óriási tévedése?

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG