3p

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hazánk nem járul hozzá Ukrajna EU-s finanszírozáshoz addig, amíg az OTP szankciós listán van.

Magyarország mindaddig nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen további európai uniós finanszírozásához, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról – szögezte le kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar–jordán gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtóértekezleten kérdésekre válaszolva felháborítónak, elfogadhatatlannak és botrányosnak minősítette, hogy az ukrán hatóságok hazug és nevetséges indokokból felvették ezen jegyzékbe a legnagyobb magyar bankot, ahol nagyjából hárommillió ember vezeti a számláját.

„Tényleg néha az az érzésünk van, hogy szórakoznak velünk, ezt csak azért nem mondjuk gyakrabban, mert háború zajlik a szomszédban, s az ilyen helyzetben az ember megválogatja azokat a kifejezéseket, amelyeket használ” – mondta.

Szijjártó Péternek az az érzése, hogy szórakoznak velünk. Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Szijjártó Péternek az az érzése, hogy szórakoznak velünk. Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

„De az, hogy mindent megteszünk azért, hogy az ukrán embereknek segítsünk, hogy a magyar emberek fizetik egy olyan háborúnak az árát, amihez semmi közük nincsen, ehhez képest a reakció az, hogy a legnagyobb magyar bankot felteszik egy ilyen szégyenlistára, ez több a soknál”

– vélekedett.

Szijjártó Péter az OTP listázása melletti ukrán érvek kapcsán leszögezte: nem tudja, hogy ezeken sírni kellene inkább vagy nevetni. „Szívesen nevetnénk, mert ezek nevetséges dolgok, amiket felhoznak, de mivel a helyzet súlyos, ezért inkább szörnyülködünk” – húzta alá.

„Úgyhogy az álláspontunk világos: amíg az OTP-t nem veszik le erről a listáról, addig Magyarország nem fog hozzájárulni semmilyen további európai uniós finanszírozáshoz az ukrajnai fegyverszállítások tekintetében” – tudatta.

„Nemcsak ahhoz az 500 millió euróhoz nem fogunk hozzájárulni, amit jelenleg megállítottunk, hanem jobb, ha nem is jönnek semmilyen előterjesztéssel további fegyverszállítások finanszírozására” – tette hozzá.

A miniszter a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjával kapcsolatban kiemelte, hogy az erről szóló döntés teljes egészében az országgyűlési képviselők kezében van, a kormány készen áll, hiszen rég benyújtotta az előterjesztést.

Közölte, hogy az utóbbi napokban többször is konzultált a török kollégájával, és a kommunikáció ezután is szoros lesz, mivel Ankara egyeztetni fog Svédországgal és a NATO-val is.

„Amennyiben elmozdulás történik, akkor természetesen az ígéretünket, miszerint Magyarország nem fog késleltetni egyetlen országot sem a tagság vonatkozásában, be fogjuk tartani” – mondta.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG