2p
Az adóbevételek durván visszaestek, de a NAV szerint korai még következtetéseket levonni. Eddig 23 milliárddal kevesebb jött be, mint tavaly.
Kik a költségvetés vesztesei?

A 2012-ben végrehajtott jelentős mértékű költségvetési kiigazítás 40 százaléka a bevételek emelkedésére, nagyobbik része a kiadások lefaragására vezethető vissza. Az oktatás és az egészségügy a legnagyobb vesztesek, de kevesebb jutott a kultúrára, a családok támogatására is - közben azért magán is spórolt az állam. Több jutott viszont vasútépítésre és a sport finanszírozására. Tovább a teljes cikkre >>

Durván visszaesett idén júliusban és augusztusban a dohánytermékekből származó adóbevétel - írja az Index. A NAV adatai szerint 34 milliárd után idén mindössze 28 milliárd jött be júliusban jövedéki adóból a dohánytermékek után, augusztusban pedig csak 24 milliárd, pedig tavaly csaknem 36 milliárd forintot kaszált ezen az államkassza. Hasonló visszaesést látunk az áfabevételeknél is, tavalyhoz képest ötmilliárddal kevesebb folyt be a két hónap alatt.

Mivel adócsökkentés nem történt, nehéz a helyzetet nem a trafikrendszer bevezetésével magyarázni, főleg mivel a korábbi hónapok nem mutatnak hasonló visszaesést. Korábban már többen figyelmeztettek, ha drasztikusan lecsökkentik az árusítóhelyek számát és növelik a kiskereskedők árrését, abból a fekete piac profitál, a közös kasszából pedig hiányzik majd a pénz.

Jól kifőzték



Suller György Attila, a NAV vám- és jövedéki szóvivője ugyanakkor figyelmeztetett, a trafikok megnyitását követő időszakról illetve a trafiktörvény jövedéki bevételekre gyakorolt hatásáról messzemenő következtetéseket még korai levonni. Szerinte erről legkorábban egy év elteltével lehet valós képet kapni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG