2p

Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.

Több mint kétszáz élelmiszeripari termékre, köztük a kávéra, marhahúsra, banánra, narancslére és paradicsomra kivetett vámjait függesztette fel péntek este Donald Trump. A lépés oka, hogy sok termék ára kiugróan drágult a vámok hatására:  a kávé ára mintegy 20 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a darált marhahúsé közel 13 százalékkal, a steaké majdnem 17 százalékkal nőtt éves bázison, de 7 százalékkal drágult a banán is.

Ugyan az élelmiszerárak átlagosan csak mintegy 2,7 százalékkal emelkedtek, elsősorban a kávé és a marhahús árának nagy emelkedését igencsak rosszul élték meg az amerikai fogyasztók, ráadásul egyes termékek esetében az is felmerült, hogy kivonják azokat az amerikai piacról.

Trump az elnöki különgép fedélzetén nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte összességében

„szinte nincs infláció az Egyesült Államokban”.

Hozzátette, hogy „a kávé ára kicsit magas lett, de hamarosan majd alacsony lesz”. Azt is elmondta, a vámpolitikája sikeres, „csak most egy kicsit visszább léptünk” , és nem kell további hasonló intézkedésekre számítani.

Az elnök megismételte korábbi ígéretét, hogy 2000 dolláros „vámosztalékot” fizetne a kormánya az alacsony és közepes jövedelmi kategóriákba tartozó állampolgároknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG