1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A hiány éves előirányzatának 82 százaléka teljesült. Az új adóknak is köszönhetően nőttek a bevételek, de az átvett állami intézmények miatt a kiadások is megugrottak. Emellett költöttek normatív támogatásokra, valamint az állami nagyon is vitte a pénzt.

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. június havi hiánya 162,3 milliárd forintra volt, derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium adataiból. Ezen belül a központi költségvetés 186,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 9,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 14,7 milliárd forintos szufficittel zártak.

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. június végi hiánya így 721,7 milliárd forintra teljesült. 2012-ben az államháztartás központi alrendszerének I-VI. havi hiánya 517,7 milliárd forintot tett ki.

A 2012. és a 2013. év költségvetésének teljesülése tekintetében fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az egyes adónemeket érintő változások következtében (néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre) a két időszak összehasonlítása mindezen tényezők torzító hatásának kiszűrése nélkül nem lehetséges.

Ezen kívül a szervezeti változások következtében a költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak idei évi alakulásában kiemelt szerepet játszanak a 2012. május 1-jétől, valamint a 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézmények.

Bevételek

A központi költségvetés június végi bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 288 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek – a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek - előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak. Emellett nagyobb összegben alakultak az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és az egyéb bevételek is.

Kiadások

A központi költségvetés június végi kiadásai mintegy 610 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában, mely elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak - az intézményi struktúraváltással összefüggő - idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze. (A 2013. évben már központi kiadásként jelentkeznek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye.)

Ezen kívül meghaladták az előző évi kifizetéseket az egyedi és normatív támogatások, a lakásépítési támogatások, a kezességérvényesítések, az egyéb kiadások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2013. június végén 637,0 milliárd forintot tettek ki, 55,6 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 59,3 milliárd forintos szintet értek el, 7,9 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (577,7 milliárd forint) így összességében 47,7 milliárd forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakához képest.

TB-alapok

A társadalombiztosítási alapok 2013. június végi 136,1 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 84,1 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap közel 52 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2012. június végén az Alapok együttes hiánya 3,3 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is. Ez utóbbi jogcím 2013-tól már a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulásokat is tartalmazza.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok június végi 56,5 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 12,4 milliárd forinttal alacsonyabban, kiadásai pedig 9,0 milliárd forinttal magasabban teljesültek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bevételek közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás bevételéből folyt be kevesebb, ezen felül az Alap a szociális hozzájárulási adóból az idén már nem részesül. A kiadások közül elsősorban a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram teljesítése - az előirányzatnak megfelelően - alakult magasabb összegben. Továbbá a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap idei kiadása is nagyobb összegben teljesült.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG