2p
Viszonylag kevés adat jelenik meg, köszönhetően a húsvéti ünnepet követő rövidített héten. Ezzel együtt szinte minden napra jut majd valami, egyebek mellett előzetes statisztikákat közölnek a februári kiskereskedelmi forgalomról és ipari termelésről is.

Kedden közli a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a beszerzésimenedzser-index márciusi értékét. A BMI szezonálisan kiigazított februári értéke 57,4, az index kisebb volt a januári (61,1) értéknél. A korábbi februárokkal összevetve azonban az idei volt a második legmagasabb februári érték, holtversenyben 1999 második hónapjával, meghaladta a hosszú távú februári átlagot (52,6), és az elmúlt három év átlagát (56,0) is.

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal a kormányzati szektor egyenlegének 2017 negyedik negyedévére vonatkozó adatait. A kormányzati szektor a GDP arányában 0,5 százalékos hiánnyal zárta 2017 első három negyedévét, az előzetes adatok szerint a deficit 139,6 milliárd forint volt. Így 301,0 milliárd forinttal, GDP-arányosan mintegy 1,1 százalékponttal romlott az előző év azonos időszakához mérve. Egyedül a harmadik negyedévben 367,6 milliárd forint, a GDP arányában 3,9 százalékos volt a deficit, az egyenleg 442,4 milliárddal, GDP-arányosan 4,7 százalékponttal romlott az előző év azonos időszakához képest

A hét második felében is lesz mit várni

Csütörtökön jelenik meg a kiskereskedelmi forgalom februári előzetes adata. Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami 0,3 százalékponttal magasabb az első becslésnél. Az erősebb növekedést a tartós fogyasztási cikkeket is tartalmazó nem élelmiszerjellegű iparcikkek eladásának 12,5 százalékos növekedése okozta a korábban jelzett 11,6 százalék helyett.

Végül pénteken teszi közzé a KSH az ipari termelés februári előzetes adatát. Januárban az ipari termelés 6,9 százalékkal nőtt tavaly januárral összevetve, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 6,7 százalékkal emelkedett. Az iparon belül a döntő - 95 százalékos - súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari termelés 10 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 9,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG