5p
Az Európai Unió hatalmas tempóban öregszik, 2080-ban már minden harmadik polgár 65 év feletti lesz egy friss elemzés szerint. Azt is megvizsgálták, hogyan élnek az idősek a társadalom fiatalabb rétegeihez képest - Magyarországon sokkal nagyobb biztonságban vannak a 65 év felettiek, mint a többiek.
A 80 év felettiek várható aránya a társadalomban 2080-ban. Forrás: Eurostat

Az Európai Unió népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből.

A kutatás szerint a 80 év felettiek aránya csaknem minden tagállamban több mint kétszeresére nőhet, így 65 év múlva várhatóan az unió népességének 12 százaléka, minden nyolcadik uniós lakos 80 évesnél idősebb lesz. Ez a demográfiai trend kihívások elé állítja az EU-t gazdaságilag, valamint az idős emberek társadalmi beilleszkedésének szempontjából is.

Így öregszik Európa

Az Eurostat szerint tavaly a legtöbb 80 év feletti lakos Olaszországban élt, 6,4 százalék volt az arányuk a teljes lakossághoz viszonyítva. A listán Görögország és Spanyolország, valamint Franciaország következik 6, és 5,7-5,7 százalékkal. Magyarországon az összlakosság 4,2 százaléka volt 80 év feletti 2014-ben.

Az alábbi táblázatot a 80 év fölöttiek aránya szerint rendeztük sorba:

65 év fölöttiek aránya a társadalomban 80 év fölöttiek aránya a társadalomban Várható élettartam 65 éves korban (2013)
2014 2080 2014 2080 Nők Férfiak
Olaszország 21,4 31,3 6,4 13,3 22,6 18,9
Görögország 20,5 31,1 6 13,5 21,6 18,7
Spanyolország 18,1 27,8 5,7 10,8 23,4 19,2
Franciaország 18 26,4 5,7 11,1 23,6 19,3
Portugália 19,9 35,7 5,5 15,8 21,6 17,8
Németország 20,8 32,5 5,4 15,1 21,1 18,2
Belgium 17,8 26 5,3 10,6 21,4 17,8
Svédország 19,4 25,7 5,2 10,7 21,3 18,8
EU 18,5 28,7 5,1 12,3 21,3 17,9
Litvánia 18,4 20,7 5 8,9 19,2 14,1
Ausztria 18,3 30,3 5 13,5 21,5 18,2
Finnország 19,4 28 5 12 21,8 18
Észtország 18,4 28,4 4,9 11,8 20,3 15,2
Svájc 17,6 27,5 4,9 11,8 22,4 19,4
Lettország 19,1 23,8 4,8 9,5 18,6 13,9
Szlovénia 17,5 28,1 4,7 11,7 21,4 17,2
Egyesült Királyság 17,5 25,8 4,7 10,9 20,9 18,6
Horvátország 18,4 30,4 4,5 13,2 19,1 15,3
Bulgária 19,6 29,7 4,4 12,4 17,9 14,2
Hollandia 17,3 29,2 4,3 12,6 21,2 18,2
Norvégia 15,9 26,4 4,3 10,9 21,4 18,5
Dánia 18,2 26,9 4,2 11,4 20,4 17,7
Magyarország 17,5 29,6 4,2 12,8 18,4 14,5
Románia 16,5 28,1 4 11,9 18,1 14,7
Szerbia 18 : 4 : 16,9 14,3
Csehország 17,4 27,3 3,9 10,9 19,3 15,7
Luxemburg 14,1 25,6 3,9 10,4 21,9 19,1
Málta 17,9 27,9 3,9 13 21,4 18,4
Lengyelország 14,9 32,3 3,9 14,9 19,9 15,5
Izland 13,2 24 3,6 10,2 21,2 18,8
Liechtenstein 15,5 : 3,3 : 22 18,9
Ciprus 13,9 25,2 3,1 10,8 21,6 18,6
Észak-Írország 12,6 21,9 3 7,4 20,8 18,1
Szlovákia 13,5 35,9 3 16,3 18,8 14,7
Montenegró 13,3 : 2,6 : 17,5 15
Macedónia 12,4 : 2,1 : 16,4 14,4
Törökország 7,7 : 1,6 : 19,8 16,3
: Nincs adat

A magyar nyugdíjasokat alig fenyegeti a szegénység

A felmérés készítői szerint 2013-ban a 65 évesnél idősebb uniós lakosok kevésbé voltak kitéve a szegénységnek, mint fiatalabb honfitársaik. A különbség főleg Magyarországon volt nagy, a 65 év felettiek 4,4 százalékát veszélyeztette a szegénység, míg a 65 év alatti korosztályban jóval magasabb, 16,1 százalékos volt ez az arány.


Szegénységgel vagy társadalmi kirekesztődéssel fenyegetettek aránya A szegénységgel fenyegetettek aránya Súlyosan depriváltak aránya
A 65 év alattiak között A 65 év felettiek között A 65 év alattiak között A 65 év felettiek között Különbség A 65 év alattiak között A 65 év felettiek között
Magyarország 36,3 19 16,1 4,4 11,7 28,7 16,7
Luxemburg 20,8 7 17,3 6,2 11,1 1,9 0,9
Görögország 38,9 23,1 25,1 15,1 10 22 13,7
Spanyolország 30 14,5 22 12,7 9,3 6,9 2,7
Macedónia 48,7 44 25,3 16,5 8,8 37,5 38,8
Románia 41,3 35 23,7 15 8,7 28,7 27,5
Szlovákia 20,7 13,6 13,9 6 7,9 10,4 9,2
Franciaország 19,7 10,4 14,8 8,7 6,1 5,5 2,7
Szerbia 43,4 35,7 25,5 19,4 6,1 26,9 26,9
Izland 14,3 4,2 10 4 6 2,2 0,2
Hollandia 17,8 6,1 11,4 5,5 5,9 2,8 0,8
Lengyelország 26,9 19,7 18,1 12,3 5,8 12 11,5
Portugália 29,2 20,3 19,8 14,6 5,2 11,4 9
Olaszország 29,9 22,6 20,1 15,3 4,8 12,9 10,7
Észak-Írország 31,8 13,3 14,6 10,1 4,5 10,8 3,6
EU 25,9 18,2 17,3 13,8 3,5 10,2 6,9
Csehország 15,5 10,4 9,2 5,8 3,4 6,8 5,3
Lettország 34,9 36,1 19,8 17,6 2,2 23,4 26,6
Dánia 20,6 11,4 12,7 10,6 2,1 4,5 1
Norvégia 14,9 9,8 11,2 9,7 1,5 2,2 0,5
Németország 21,4 16 16,4 14,9 1,5 5,9 3,2
Litvánia 30,6 31,7 20,8 19,4 1,4 15,5 18,4
Málta 24,6 20,8 15,9 14,9 1 10 7,1
Egyesült Királyság 26,2 18,1 15,7 16,6 -0,9 9,6 2,1
Ausztria 19,3 16,2 14,1 15,4 -1,3 4,8 1,8
Svédország 16,4 16,5 14,4 16,4 -2 1,7 0,2
Belgium 21,1 19,5 14,4 18,4 -4 5,7 2
Horvátország 29,5 31,9 18,7 23,4 -4,7 14,2 16,9
Finnország 15,8 16,8 10,8 16,1 -5,3 2,8 1,1
Ciprus 28,1 26,1 14,6 20,1 -5,5 17,2 9
Észtország 22,6 28 17,5 24,4 -6,9 7,8 6,3
Szlovénia 19,9 23 13,4 20,5 -7,1 6,6 6,7
Bulgária 45,7 57,6 19,4 27,9 -8,5 41,2 50,7
Svájc 13,7 29,6 11,5 29,5 -18 0,7 0,3

Ahogy a táblázatból is látszik: a 65 év felettiek és a 65 év alattiak fenyegetettsége közötti különbség Magyarországon a legnagyobb (11,7 százalékpont) az idősek javára. Svájcban viszont épp fordított a helyzet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG