2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A 2016-os puccskísérlet óta több százezer embert vettek őrizetbe és előzetes letartóztatásba.

Már több mint 2100 embert ítéltek el Törökországban a 2016-os puccskísérlet óra – közölte a török igazságügyminiszter. Abdülhamit Gül szerint a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben indított összesen 287 eljárásból eddig 171-et sikerült lezárni – ennek során mintegy 2140 embert ítéltek el, miközben 1478 vádlottat felmentettek.

Mintegy 1500 elítéltet életfogytiglani börtönbüntetéssel, 631-et pedig 14 hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtottak.

Törökországban legalább 159 ezer embert vettek őrizetbe az elmúlt két év során, közülük pedig legalább 48 ezret előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük volt az összeesküvés kitervelésével vádolt Fethullah Gülen mozgalmához.A rendszeres tisztogatások nem csak a közvetlen résztvevőit érintik a puccskísérletnek, hanem a mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is, újságírókat, tanárokat, civil jogvédőket

Ha Erdogan ezt meglépi, az felér egy öngyilkossággal

Ha Erdogan valóra váltaná fenyegetését, az felérne egy gazdasági öngyilkossággal a szakértő szerint. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
Makro / Külgazdaság Meglepetéssel indul a nap: gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a korábban vártnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 08:30
Enyhén felfelé javította második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a második negyedéves, az áprilistól június végéig tartó időszakot felölelő GDP-adatot.
Makro / Külgazdaság Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 08:11
Gazdasági ügyekre, államadóssági kamatokra, valamint kultúrára, sportra és vallási célokra is GDP-arányosan többet költ Magyarország az uniós vagy régiós átlagnál a GKI szerint. A gazdaságkutató számításai alapján a kiadások mérséklésével összesen a GDP 4,7 százalékának megfelelő forrás válhatna átcsoportosíthatóvá.
Makro / Külgazdaság Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 18:22
Például szeptember 1-jén kezdődik az iskola, másképp kell nyugtát adni a kereskedőknek és szolgáltatóknak, és az agrárhitelekre vonatkozó moratórium is elindul – erről beszélt Herman Bernadett vezető szerkesztő a Trend FM hétfői adásában. 
Makro / Külgazdaság Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 17:20
Jelentősen átírná az idei költségvetés fő számait a kormány: a kiadások 49 ezer milliárd forint fölé emelkednének, a GDP-arányos hiánycél pedig 7,5 százalékra nőne. A módosító javaslatot hétfőn nyújtották be az Országgyűlésnek.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós helyreállítási alap utolsó szakasza
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 13:29
A végső szakaszába lépett az Európai Unió koronavírus-járvány utáni helyreállítási programja. A tagállamoknak már csak egy hónapjuk maradt utolsó kifizetési kérelmeik benyújtására, az Európai Bizottságnak pedig az év végéig kell folyósítania a jóváhagyott támogatásokat.
Makro / Külgazdaság Szerbia többet tud idén költeni, mint tervezte
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 11:31
Módosították a szerb költségvetést.
Makro / Külgazdaság NIncs inflációs nyomás az ipar részéről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 08:45
Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Tavalyhoz képest boldogság töltheti el a vásárlókat a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. augusztus 31. 05:57
Enyhe áremelkedést hozott az augusztus a diszkontokban, azonban a 2025-ös árszínvonalhoz képest továbbra is olcsóbb a bevásárlás.
Makro / Külgazdaság Futószalagon gyártják Oroszországban az atomerőműveket – a megrendelőnek örök hűséget kell fogadni
Elek Lenke | 2026. augusztus 30. 16:54
Soha nem látott mértékben bővíti a Roszatom a külföldi megrendeléseinek számát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG