2p

Megszüntette a főügyészség a Magyar Péterrel kapcsolatos büntetőeljárást.

Megkeresésére tájékoztatom, hogy a bennfentes kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárást – mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése – a Központi Nyomozó Főügyészség 2026. március 23-án megszüntette” 

– tudta meg az Economx a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől, Kovács Katalintól.

Ez tehát azt jelenti, hogy a választások előtti napokban a Magyar Péter nevével összekapcsolt ügynek ügyészségi szinten is vége szakadt.

Még február 23-án Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész azt közölte, hogy a bennfentes kereskedelem bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőeljárás továbbra is felderítési szakban van.

Megszüntette az eljárást a Legfőbb Ügyészség
Megszüntette az eljárást a Legfőbb Ügyészség
Fotó: MTI

A sajtóban megjelent hírek alapján, a gyanú szerint több személy is bennfentes információk birtokában vásárolt jelentős mennyiségű OPUS Global részvényt 2023. július 21-én tőzsdezárás előtt. Az OPUS Global Zrt. tőzsdezárást követően részvény visszavásárlási akciót hirdetett, amely a részvények értékének jelentős növekedését eredményezte. Állítólag a tőzsdezárás előtt, 2023. július 21-én Magyar Péter, az egyéb részvényeit eladta, és több tíz millió forint értékben vásárolt OPUS Global részvényeket. 2023. július 24-én hétfőn, tőzsdenyitás után, az emelt árfolyamú OPUS Global részvényeket eladta, és több millió forintos haszonra tett szert. Magyar Péter ebben az idöben a Magyar Bankholding Zrt. felügyelőbizottság tagja volt.

Magyar Péter ellen egy fideszes képviselő feljelentést tett bennfentes részvénykereskedelem miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen 2025. november 26-án. Az ügy 2025. februárjában robbant ki, az ügyben a Magyar Nemzeti Bank is vizsgálódott, ők azonban novemberben megszüntették az eljárást Magyar Péter ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG