2p
Hazajuttatnák a szíriai menekülteket az újjáépítés után az oroszok, akik ehhez a franciák segítségére is számítanak. Macron elnök a bebörtönzött ukrán filmrendezőért is aggódik.
Putyin elnök balettművészekkel pózol Krím-félszigeti látogatásán 2018. augusztusában - hazai pályán. Fotó: EPA/MIKHAEL KLIMENTYEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

A szíriai infrastruktúra helyreállítása és a menekültek hazatérése terén zajló együttműködés folytatásának fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin Emmanuel Macronnak - számolt be pénteken az orosz és a francia elnök pénteki telefonbeszélgetéséről a Kreml sajtószolgálata.

A két vezető méltatta a szíriai Kelet-Gútában júliusban végrehajtott közös humanitárius műveletet, amelynek során - a két elnök megállapodása alapján - 40 tonnányi francia segélyt orosz katonai szállítógépekkel juttattak el Szíriába.

A bebörtönzött ukrán filmrendezőről is beszéltek

A Kreml sajtóközleménye szerint a két vezető "más témákról" is eszmecserét folytatott. A francia elnöki hivatal közölte: Macron a telefonbeszélgetés során szóba hozta Putyinnak az Oroszországban terrorizmus címén elítélt, börtönében immár csaknem három hónapja éhségsztrájkoló Oleh Szencov krími ukrán filmrendező ügyét.

"A köztársasági elnök kifejezte Putyin elnöknek aggodalmát amiatt, hogy Szencov egészségi állapota veszélyesen megromlott, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Oroszország sürgősen találjon emberséges megoldást a helyzetre" - áll az Élysée-palota közleményében, amely szerint Macron "több javaslatot" is tett a helyzet "gyors, humanitárius megoldására", és az orosz elnök "megígérte, hogy válaszol" ezekre. A javaslatok mibenlétéről konkrétumot nem közöltek.

Ukrajna egyébként kész lenne Szencov esetében bármilyen megoldásra, hogy fogolycsere útján a rendező visszanyerje szabadságát. Moszkva a fogolycsere lehetőségét elutasítja, mert az elítéltet saját állampolgárának tekinti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG