3p
Megállapodtak az iráni atomprogramról, miért ment csődbe a híres rapper, miért felejtettük ez az ukránokat, elmaradhat az MKB-Budapest Bank fúzió? Napi hírösszefoglaló.

Kiegyezett a Hatok és Irán az atomprogramról szóló tárgyalásokon: folyamatosan feloldják a szankciókat, az ENSZ pedig vizsgálhatja a katonai létesítményeket. Az atomprogram ellenőrzéséért cserébe a források szerint a Hatok vállalták, hogy enyhítik az Iránt sújtó szankciókat, így felélénkülhet az ország gazdasága és olajkereskedelme, miközben az ENSZ ellenőrzi nukleáris programokat.

 

---

Mennyit jelent 2 nap? Májusban az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonális hatásoknak most a szokásosnál nagyobb torzító szerepe volt (tavaly májusában 21, idén csak 19 munkanap volt): a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett - közölte a KSH.

---

A növényi és állati termékek termelői ára is nagyot esett egy év alatt; a krumpli féláron van, az epret viszont drágán adják idén. A KSH adatai szerint májusban a mezőgazdasági termelői árak 8,1 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól. Ezenbelül a növényi termékek ára 6,7, az élő állatok és állati termékeké 10,4 százalékkal csökkent.

---

Mi lesz a görög néppel? Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett meg a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség szerdára. Azon a napon demonstrálnak, amelyen a parlament feltehetően szavazást tart a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról.

Na de hova lett a görög emberek pénze? Megvan ez a pénz valahol, vagy már rég eltűnt? Részetek ebben a cikkünkben >>>

---

Mi lesz az ukránokkal? Az ukrán kormányfő szerint politikai katasztrófa"a görög válság kezelési módja. Máris érezni, hogy erősödik az ellenállás a megszorítások ellen - ha a görögök pénzt kapnak, ők miért szenvedjenek?

---

Durva pénzbüntetést kapott Spanyolország. Mintegy 6 milliárd forintra büntették az országot, amiért hamis deficitadatokat adott az uniónak a valenciai régióról. Először fordul elő, hogy a statisztikák manipulálása miatt megbírságolnak egy országot. Spanyolország 1988 és 2011 között szisztematikusan eltitkolta az egészségügyi kiadások egy részét a valenciai autonóm közösségben, ugyanakkor a tavaly indult vizsgálat megállapította: mindez nem szándékosan történt, hanem súlyos gondatlanságból.

Nem egy, háromféle kerítés is épül a magyar-szerb határon. A mintakerítésnél több technológiát is kipróbálnak, a teljes 175 kilométer hosszú kerítés várhatóan télre lesz kész.

---

Nem lesz MKB-Budapest Bank fúzió? A legkomolyabb érv az összeolvadás ellen az, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban állami tulajdonba került bankok eladását a korábbi három év helyett akár már egy éven belül is elképzelhetőnek tartotta. A miniszter is érzi, hogy ilyen gyorsasággal nem lehet lefuttatni a fúziót. További részletek ebben a cikkünkben olvashatók >>>>

---

Tőzsdéznek az OTP-vezérek. Több mint 364 millió forintért adott el OTP-részvényeket Pongrácz Antal, az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának alelnöke és Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese.

---

Csődöt jelentett 50 Cent. A háttérben egy csúnya ügy áll: 5 millió dollárt kell fizetnie azért, mert megosztotta és megalázó kommentekkel illette Lastonia Leviston szexvideóját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG