4p
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben és 2015-ben is kiegyensúlyozott marad, mivel a nettó export és a belső felhasználás is pozitívan járul hozzá a GDP bővüléséhez. A külkereskedelmi többlet fennmaradását az erőre kapó nemzetközi gazdasági környezet vezérli, míg a belső motor már a fogyasztás lesz - olvasható a kutatóintézet legfrissebb elemzésében.

A  Századvég szerint az idén a GDP-növekedés elérheti a 2,5 százalékot, míg jövőre a 2 százalékot.

Kiemelik: a gazdaság 2013 végén minden eddiginél szélesebb bázisú növekedési szerkezetet mutatott a termelői oldalon. Az összes meghatározó nemzetgazdasági ág emelte a GDP-növekedés rátáját, élen a mezőgazdasággal és az építőiparral.

* Szezonálisan kiigazított adatokból számítva. **Becslés; a takarékszövetkezeti integrációval. Forrás: Századvég



A felhasználói oldalon is kiegyensúlyozott volt a gazdaság teljesítménye, hiszen a külső és a belső forrásokra közel azonos mértékben támaszkodott. Az exportot a javuló nemzetközi konjunktúra segítette. Az uniós forrásokból megvalósuló állami és önkormányzati nagyberuházások vezérelte bruttó állóeszköz-felhalmozás mellett pedig már a gyorsuló fogyasztás is élénkítette a belső keresletet.

NHP: második félévben várható a felfutás

A Századvég prognózisa szerint az év második felében erősödhet az MNB növekedési hitelprogramjának második szakasza iránti jelenlegi lanyha érdeklődés, segítve ezzel a versenyszféra beruházásainak bővülését: így a szektor jövőre átveszi az állami nagyberuházások vezérlő szerepét.

A választások körüli ígéret- és öndicséret-dömping egyértelműen pozitívan hatott a fogyasztók várakozásaira Magyarországon az utóbbi közel két évtizedben. Két választás után azután eddig mindig eljött a kijózanodás ideje. A számok azt mutatják, hogy van mese, merthogy a meséket újra és újra bevesszük. A tegnapi Nap grafikonja >>>


A fogyasztás növekedését a rendelkezésre álló jövedelem emelkedése hajtja, amit a növekvő foglalkoztatottság, az emelkedő reálbérek, az újabb közműdíj csökkentés és így az alacsony infláció segít. Ezek mellett a fogyasztói bizalom erősödése csökkenti a mérlegalkalmazkodás és az óvatossági motívum fogyasztást visszafogó szerepét, amely negatív hatás 2015-ben meg is szűnhet.

GDP: idén 2,5 százalék

Az elemzés szerint jövőre a gazdaság eléri kapacitási korlátait, így a reálgazdaság bővülési üteme az ideinél visszafogottabb lehet. Mindezen hatások eredőjeként a Századvég Gazdaságkutató Zrt. megítélése szerint a GDP-növekedés 2014-ben elérheti a 2,5 százalékot, míg jövőre a 2,0 százalékot.

Az éves infláció az idén és 2015-ben is végig a jegybank 3 százalékos célja és a maginfláció alatt marad. A korábbi közműdíj-csökkentések 2014-ben kikerülnek a bázisból, de az újabb rezsicsökkentések még visszafogják a pénzromlás ütemét, ahogyan a negatív kibocsátási rés dezinflációs hatása is.

Jövőre ugyanakkor az infláció fokozatos felpörgésére számítanak az elemzők: tekintettel a bázishatásokra és a kereslet oldali inflációs nyomásra, az év végére a jegybanki célra emelkedhet a mutató.

Költségvetési hiány: 3 százalék alatt

A közlemény szerint a monetáris politika mozgásterét beszűkítette az amerikai jegybankrendszer (Fed) mennyiségi lazító intézkedéseinek kivonása és a kedvezőtlen globális kockázati környezet, noha az infláció további óvatos kamatcsökkentést lehetővé tenne. Az intézet elemzői arra számítanak, hogy az MNB lazító ciklusa a következő hónapokban eléri mélypontját.

A kiegyensúlyozott pálya mentén haladó növekedés nem veszélyezteti Magyarország külső finanszírozási képességét, és bár a GDP-arányos mutató csökkenő pályára kerül, továbbra is magas szinten maradhat - közölték.

A költségvetési hiány a Századvég Gazdaságkutató Zrt. becslése szerint az egymást követő negyedik évben, vagyis 2014-ben is 3 százalék alatt maradhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG