5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Németországban közzétették a tavalyi bűnözési statisztikákat. A számok azt mutatják, hogy 25 éve nem volt ilyen alacsony a bűncselekmények száma, a sajtó viszont rámutat az adatszolgáltatás súlyos hibáira, és reformokat sürget. Seehofer nemsokára bejelenti, hogyan is fognak kinézni a menekültek fogadóközpontjai.

Fotó: MTI/EPA/Herbert P. Oczeret

Kedden Horst Seehofer (CSU), az új német belügyminiszter, előtte bajor kormányfő bemutatta a 2017-es németországi bűnözési adatokat. Eszerint 5,76 millió bűncselekmény történt tavaly, tíz százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. Ez 1992 óta, 25 éve nem látott alacsony szám, sőt, ha lakosságarányosan nézzük – százezer főre 7000 eset –, akkor 30 éve nem volt ilyen alacsony – tudósított a DPA hírügynökség.

Az is biztató, hogy az esetek 55,7 százalékát derítették fel, ez 2005 óta a legjobb szám, amikor ennek a mutatónak a számítását egyáltalán elkezdték. De nagy a szórás, a betöréses lopásoknak csak 17,8 százalékát derítik fel, a gyilkosságoknál viszont ez a szám 95,6 százalék. A lakásbetörés és a zsebtolvajlás előfordulása is 23-23 százalékkal esett vissza. Az összes erőszakos cselekményé együtt viszont csak kis mértékben, 2,6 százalékkal csökkent.

Nőtt a főleg kiskorúakkal szemben elkövetett pornográf bűncselekmények és a rendőrök, mentősök sérelmére elkövetett támadások száma. A kábítószerrel és fegyverrel kapcsolatos visszaélések mennyisége is növekedett.

Kétmillió gyanúsított

Az 1,98 millió gyanúsított háromnegyede volt férfi, és 30 százalékuk nem volt német állampolgár. Ezzel kapcsolatban sokan nehezményezik, hogy legalábbis ebben a regiszterben nem teszik közzé az állampolgárság szerinti részletes számokat, és azt sem, hogy a német állampolgárok közül pedig mennyinek van „migrációs háttere”. (Rendszerint azt hívják így, aki ha Németországban is született, legalább az egyik szülője migráns – a szerk.)

A rendőrségtől is függ, hol keres

A statisztika kritikái közé tartozik, hogy egyes cselekmények nem itt szerepelnek, hanem más nyilvántartásokban, mint kisebb közlekedési kihágások, rendzavarások. Egyes gazdasági bűncselekmények és a terrorizmus is más adatbázisba kerül.

Az sem kerül be a számok közé, ha nem történik feljelentés az elkövetés után. Tehát, ha valahol csökken a bűnözés, az lehet azért is, mert a rendőrség kevésbé igyekszik arrafelé bűnözőket fogni, meg azért is, mert kevesebben tartják érdemesnek feljelentést tenni.

A citytől a menekültszállásig

Az egyes városok is nehezen hasonlíthatók össze, Frankfurt am Main esetében például, amely Európa egyik pénzügyi központja, a város számlájára írják az ottani, irdatlan méretű repülőtéren elkapott összes gonosztevőt. Például a lebukott kábítószer-csempészeket.

Megint mások arra emlékeztetnek, hogy a kisebb testi sértések komoly része menekültek egymás közötti civakodásából származik, túlzsúfolt menekültszállásokon. Ami azért is fordulhat elő, mert sok közöttük a fiatal férfi – a többi korosztályban és a szebbik nemnél nem szokás verekedni, akár német, akár külföldi az illető.

Gyüttmentek az utcán

Nagyon más az emberek biztonságérzete is, mint a tényleges folyamatok, statisztikák. Vannak, akiket a szenzációhajhász hírek sokkolnak és töltenek el félelemmel, mások pedig már attól is rosszul érzik magukat, ha „sok idegen népet látnak az utcán”, ahogy a Spiegel TV videójában mondta egy járókelő.

A szexuális bűncselekményekről a műsorban elmondták, hogy a törvények tavalyi szigorítása miatt az adatok összehasonlíthatatlanok. Másrészt ezen a területen nagyon nagy a sötét zóna, azaz a titokban maradó esetek száma. A becslések szerint a szexuális bűncselekmények 94 vagy 95 százalékát sohasem jelentik a rendőrségnek.

Miniszteri ambíciók

(Erre jutott egy Alsó-Szászországban végzett 2017-es kutatás is. Eszerint egyébként a testi sértéseknek is csak 36 százalékát követi feljelentés. Az autólopásokat és a betöréseket viszont a biztosítás miatt túlnyomó részt bejelentik.)

Seehofer miniszter azt mondja, az eredmények szépek, de továbbra is résen kell lenni. Az eredmények persze még elődjét dicsérik, nem őt. Fő ambíciója ezért inkább azon migrációs centrumok, a „horgonyközpontok” mielőbbi felállítása, amelyeket a koalíciós szerződésbe is beleíratott. A részleteket ezekről május végén kívánja ismertetni.

Táborba horgonyozva

A horgony, németül Anker itt az „Ankunfts-, Entscheidungs- und Rückführungszentrum”, azaz érkezési, döntési és visszavezetési (visszatoloncolási) centrum rövidítése is – írta az N.-TV.de honlapja. Itt végeznék el a tervek szerint gyorsabban és hatékonyabban a menekültekkel kapcsolatos tennivalókat, a döntési folyamat végén vagy integrációs tanfolyamokra küldve, vagy kitoloncolva az embereket. A központok előnye az lenne, hogy itt egy helyen lennének a hivatalnokok, tolmácsok, rendőrök, orvosok és az egyéb személyzet, nomeg a menekültek.

Ezért igyekszik Seehofer

A városok, községek nem lelkesednek a központok befogadásáért, mert minél nagyobb tömegű embert zsúfolnak egy helyre, annál könnyebben adódhat valamilyen botrány, rendzavarás. A menekültek bezárásáról nincs szó, de kötelező jelleggel jelölnék ki nekik ezeket a központokat lakóhelyül. Aki eltávozik, az nem kapna ellátást.

Kritikusai szerint Seehofer azért igyekszik ezzel annyira, mert ősszel Bajorországban parlamenti választások lesznek. Itt pártja, a CSU sokkal jobb eredményt érhet el, ha a miniszter tartja ígéretét, és hatékony intézkedésekkel hívja fel magára a figyelmet menekültügyben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG