1p
Nagyon messze kerültünk az IMF-fel tervezett hitel megállapodástól Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint, aki hangsúlyozta: a miniszterelnök Facebookon történt bejelentése alapján igaznak tűnnek a sajtóban közölt IMF-követelések.

"Ezen az áron, így nem" kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól - jelentette be a Fidesz-KDNP-frakció döntését csütörtökön a miniszterelnök Facebook-oldalán. Részletek >>>

Orbán Viktor ezzel a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent IMF-kölcsönfeltételekre utalt, amelyek egy részét, így a nyugdíjak csökkentését, a bürokrácia leépítését, a bankadó megszüntetését és a bankoknak juttatandó pénzeket, ő maga is felsorolta a közösségi oldalon közzétett videoüzenetben.

Nincs is szükség ekkora kiigazításra

Tóth Gergely az MTI kérdésére elmondta, hogy a lap által nyilvánosságra hozott listát nem indokolják Magyarország reálgazdasági folyamatai, a gazdaság állapota egy ilyen méretű kiigazítást nem igényel.
Kiemelte: a nyilvánosságra került lista a valós, mintegy 300-400 milliárd forintos kiigazítási igény többszörösét öleli fel, ami teljesen indokolatlan, a feltételek meglehetősen eltúlzottak. A Privátbankárnak nyilatkozó elemzők is azt emelték ki, meglehetősen furcsa, hogy az IMF ilyen listával állt elő.

Tóth Gergely szerint ezen a feltételeket esetén "az életben nem lesz Magyarországnak megállapodása az IMF-fel." Hozzátette: a valutaalap feltételeiről a piac várja az IMF "megerősítő" nyilatkozatát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG