Szeptember végére véglegesíti a kormány az aktualizált makrogazdasági előrejelzést; jövőre a GDP 1,9 százalékkal nőhet, majd a bővülés 2015-ben és 2016-ban 2,3, illetve 2,5 százalékra gyorsulhat, a 2017-2022-es évekre pedig, kedvező nemzetközi konjunktúra esetén 2,5-3,5 százalékos éves növekedési ütem prognosztizálható - válaszolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Juhász Ferenc (MSZP) írásban feltett kérdésére.
Az Országgyűlés honlapján olvasható válaszban a miniszter kifejti: 2014-ben a fogyasztás növekedése tovább gyorsulhat, emellett a beruházások is ismét növekednek, amit az alacsony alapkamat, az MNB-hitelprogramja és az uniós források intenzívebb felhasználása támogat. A stabil gazdasági növekedést az infláció alacsony szinten tartása is biztosítja, 2013-ban és 2014-ben a konvergenciaprogramban prognosztizált értékeknél (3,1 százalék és 3,2 százalék) is mérsékeltebb lehet a fogyasztói árak emelkedése.
Szeptember végére véglegesíti a kormány az aktualizált makrogazdasági előrejelzést - írta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
„Minden tárca élére szakemberek kerültek” – az utca embere az alakuló kormányról
14 perce
-
Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
37 perce
-
Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
2 órája
-
Orosz oljafinomítót támadtak az ukrán drónok
2 órája
-
Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ha így megy tovább, hosszú sorok lehetnek a pénzváltóknál
- Mit gondolnak a járókelők a Tisza-kormányról? Íme, a válaszok!
- Így kötne békét Irán
- Ezt üzente Magyar Péter brüsszeli útja előtt az Európai Bizottság
- Mészáros Lőrinc levelet írt Magyar Péternek
- Fontos hírt közölt a Magyar Telekom, ennek sok ügyfél örülhet
- Itt van Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek
Makro / Külgazdaság
Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság
Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság
Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság
Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság
Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság
Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság
Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság
Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság
Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Orbán Viktor ma végre tényleg törli a vétóját Ukrajna ügyében? 2026. április 22. 07:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Az járt jól, aki reggel váltott eurót 2026. április 21. 18:59
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
37 perce
Részvény / Deviza / Áru
Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Orosz oljafinomítót támadtak az ukrán drónok
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Temetkezési trendváltás Magyarországon: a vízi temetés szerepe
10:08
-
Nem tréfa, az űrből kap energiát a Facebook
09:50
-
Megdől a mítosz: nem a fiatalok a legsikeresebb vállalkozók
09:32
-
Szijjártó Péter személye elfogadhatatlan a Tisza Pártnak
09:15
-
106 éves uralkodás után omlott össze a magyar pártokráciák rendszere
05:25
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Letépte a csipogót, rögtön kabátlopási ügybe keveredett az egri bevásárlóközpontban
09:39
-
A csoda nem kér reflektort
09:25
-
Magyar Péter: Nem támogatja a Tisza Szijjártó alelnöki jelölését
08:36
-
Magyar Péter rendeletet sürget: 90 napig is zárolhatná a NAV a gyanús átutalásokat
19:17
-
Megáldva és eltörölve, avagy az egyház újraírja a város kulturális terét
18:08
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
2026. április 27. 12:04
-
Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
2026. április 27. 15:39
-
Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
2026. április 27. 13:17
-
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
2026. április 27. 19:22
-
Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
2026. április 27. 19:53


