4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kilencmillióan vettek részt abban a kutatásban, ami megmutatta: az emberek túlnyomó részénél 10-15 évvel előre jelezhetők egy egészségügyi katasztrófa kockázatai. A csütörtöki Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia előadója, Dr. Balázs Anna emellett arról is beszélt, hogy sokan az orvos helyett inkább a ChatGPT-t kérdezik az egészségükről. 

A születéskor várható élettartam örvendetes módon emelkedik, de Magyarországon 50 éves kor fölött az emberek 58 százaléka kénytelen több krónikus betegséggel együtt élni. Változásra szükség van, de nem egyszeri jelleggel, hanem folyamatosan beépítve az életünkbe – hangzott el a Trend FM A Nap vendége című adásában, amelynek vendége Dr. Balázs Anna, a CMC Déli Klinika alapítója, orvosigazgatója és Dobó Kata színész, rendező, a Longevity program nagykövete volt.

Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy nem az egyik pillanatról a másikra történik meg valakivel az infarktus vagy épp a stroke. Egy tanulmány, amely 9 millió ember adatait vizsgálta, azt mutatta ki, hogy az emberek 99 százalékánál azonosítható volt egy olyan kockázati profil, amely akár 10-15 évvel is előre jelezhette volna az egészségi katasztrófa bekövetkeztét. Ha pedig a rizikót ismerjük, akár meg is lehet akadályozni a súlyos eseteket – mondta el a műsorban Dr. Balázs Anna.

Egyre több egészségtudatos ember van, egyre többen járnak szűrővizsgálatokra; egy vizsgálat azonban csak pillanatképet ad a szervezet állapotáról, miközben a testünk napról napra alkalmazkodik a környezeti terhelésekhez, hatásokhoz. Ezek mintázata egy hosszan felépülő hatás eredményeként vezethet szív- és érrendszeri, anyagcsere-rendszert érintő és daganatos betegségek kialakulásához. A napi terhelési mintázatok azonban jól feltérképezhetők, és megfelelő beavatkozásokkal a kockázatok időben csökkenthetők.

Dr. Balázs Anna a biológiai kockázat láthatóvá tételéről a Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencián is előadást tart. A március 26-i konferenciára még kaphatóak jegyek, részletek és jelentkezés itt >>

Dobó Kata színészettel és rendezéssel foglalkozik, emellett coachként is dolgozik. Tévésorozatot és filmet is forgatott tavaly, ezek miatt az egész éve sűrű volt, de úgy érezte, muszáj visszavennie a tempóból. A környezetében is azt látja, hogy szinte mindenkinek van okosórája, vagy okosgyűrűje, egyre inkább felértékelődik a pihenés és a jó minőségű alvás szerepe. 

„Régen azt díjaztuk, aki minél nagyobb eredményt ért el, de egyre többen fordulnak a tudatosság felé. Ha huzamosabb ideig stresszben vagy – nagyon sokan élnek így – az iszonyatos hatással van a szervezetre, az egészségre” – mondta. Ma már hátra tud dőlni, ha azt érzi, hogy sok terhelés érte, és úgy látja, a mai huszonéves és harmincas generáció is tudatosabb ezen a téren.

Dobó szerint az orvosi vizsgálatokon sokan tartanak attól, amit megtudhatnak a szervezetükről, pedig ez olyan tudás, ami életmentő is lehet. Balázs Anna pedig komoly kockázatnak tartja, hogy sokan a ChatGPT tanácsaiból vonnak le következtetéseket, hiszen az eszköz csak általános információt tud adni, és tévedhet.

A beszélgetés a Klasszis Média és a Trend FM együttműködésében valósult meg, és a Trend FM A Nap Vendége című műsorában hangzott el. A riporter Kutasi Judit volt – a teljes beszélgetést itt nézheti meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG