3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Bíróság kimondta: a spanyolországi katolikus egyházat megillető adómentességek tiltott állami támogatásoknak minősülhetnek, ha gazdasági tevékenységekre adják.

Az egész egy iskolaépítéssel kezdődött

A Spanyolország és a Szentszék között a spanyol EU-csatlakozást megelőzően létrejött megállapodás különböző adómentességeket biztosít a katolikus egyháznak. A spanyol katolikus egyház egyik vallási kongregációja erre hivatkozva kéri mintegy 24 ezer euró önkormányzati adó visszatérítését, amelyet egy egyházi iskola építésekor kellett megfizetniük. Az iskolát olyan oktatásra használják, ami egyenértékű az állami iskolákban nyújtott oktatással, és teljes egészében az állami költségvetésből finanszírozzák, valamint ezen túl olyan szabadoktatásra, amelyet nem állami pénzből tartanak fenn, hanem beiratkozási díjakat szednek.

Az adóhatóság elutasította a visszatérítés iránti kérelmet, mivel azt a katolikus egyház olyan tevékenysége vonatkozásában kérték, amelynek nincs szigorúan vallási célja. A vallási kongregáció emiatt pert indított; a helyi bíróság azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy a vitatott adómentességet, amely a jelen esetben iskolai épületre vonatkozik, az uniós jog által tiltott állami támogatásnak kell-e tekinteni.

Ezzel egyidejűleg az ügy azt az alapvető kérdést is felveti, hogy valamely tagállam vonatkozásában tiltott állami támogatásnak minősülhet-e az, ha egy vallási közösséget mentesít bizonyos adók alól, ideértve az olyan tevékenységeket is, amelyeknek nincs szigorúan vallási céljuk.

Üzleti célra is használják az egyházi iskolát - tiltott állami támogatás lehet

A Bíróság a mai napon hozott ítéletében kimondja, hogy a vitatott adómentesség tiltott állami támogatásnak minősülhet, amennyiben a szóban forgó helyiségekben gyakorolt tevékenységek gazdasági jellegűek, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. E tekintetben a Bíróság pontosítja, hogy csak a spanyol állam által nem szubvencionált oktatási tevékenységek tűnnek gazdasági jellegűnek, mivel azokat alapvetően az iskolai költségekhez való magán pénzügyi hozzájárulásokból finanszírozzák.

A Bíróság azt is megállapítja, hogy a nemzeti bíróságnak kell majd eldöntenie, hogy a szóban forgó helyiségeket legalább részben ilyen gazdasági tevékenységekre használják-e, illetve milyen mértékben használják azokat ilyen tevékenységekre.A Bíróság hozzáteszi: úgy tűnik, hogy a szóban forgó önkormányzati adó alóli mentesség a tiltott állami támogatásnak minősítéshez szükséges négy feltétel közül kettőt mindenképp teljesít, amennyiben 1) az iskoláért felelős kongregációnak szelektív gazdasági előnyt biztosít, továbbá 2) az önkormányzat bevételeinek csökkenésével, következésképpen pedig állami források bevonásával jár.

Hiába volt hamarabb a Szentszék, mint az EU

A Bíróság végül megállapítja, hogy jóllehet a Spanyolország és a Szentszék között létrejött megállapodás megelőzi e tagállam uniós csatlakozását, adott esetben a vitatott adómentességet nem létező, hanem új támogatásnak kellene tekinteni. Az épületszerkezetekre, berendezésekre és építési munkákra kivetett spanyol adót ugyanis csak e csatlakozást követően vezették be. Következésképpen, ha a nemzeti bíróságnak állami támogatás fennállását kellene megállapítania, e támogatást be kellene jelenteni a Bizottságnak, és azt a hozzájárulása nélkül nem lehetne végrehajtani.

A Bíróság nem dönti el a tagállami bíróság előtti jogvitát. A nemzeti bíróság feladata, hogy az ügyet a Bíróság határozata alapján elbírálja. A határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG