2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A király minden nap tornázik, nagyokat sétál, keveset eszik, és állítólag rengeteg vitamint szed.

III. Károly brit királynál daganatos betegséget diagnosztizáltak, a kezeléseket hétfőn kezdte meg. A 75 éves uralkodó a kezelések idejére lemondta nyilvános megjelenéseit, államfői teendőit azonban továbbra is ellátja, jelentette be hétfőn este a Buckingham-palota - írja cikkében a Telex. Miközben sorra érkeznek a jókívánságok III. Károlynak, a palota közleménye nem sokat árult el arról, hogy pontosan milyen rákról lehet szó, mennyire előrehaladott állapotban lehet a betegség, illetve, hogy mi a prognózis. A BBC szerint a királyi család bejelentéseiből kiindulva nem valószínű, hogy egyhamar felfednének további hivatalos információkat.

A hír azért is üthette szíven a briteket, mert II. Erzsébet királynő rekordhosszú uralkodása alatt szinte soha nem küzdött hasonló horderejű betegséggel – noha az uralkodása végén bevallottan mozgásszervi problémái voltak, és más okból is volt kórházban –, illetve azért is, Károly nagyapja, VI. György viszont rákban halt meg. Ugyanakkor György király tüdőrákjának kialakulásához sokak szerint hozzájárult a láncdohányzása, míg Károly kifejezetten egészségesen próbál élni. Az Independent beszámolója szerint a király minden nap tornázik, nagyokat sétál, keveset eszik, és állítólag rengeteg vitamint szed.

Ha a király bármikor annyira megbetegedne, hogy átmenetileg a mostanihoz hasonlóan sem tudja ellátni feladatait, akkor ezek egy részét két vagy több államtanácsosra ruházhatja át. Ezek az államtanácsosok az uralkodó nevében járnának el, például felhatalmazást kapnának arra, hogy dokumentumokat írjanak alá, részt vegyenek a titkos tanács ülésein, és új nagyköveteket fogadjanak, de nem láthatnák el a legfontosabb alkotmányos szerepeket, például a miniszterelnök kinevezését.

Károly király aktívabb volt az első évében, mint édesanyja. Fotó: Depositphotos
Károly király aktívabb volt az első évében, mint édesanyja. Fotó: Depositphotos

A jelenlegi államtanácsosok Kamilla királyné, Vilmos és Harry hercegek, Anna hercegnő, Eduárd herceg, András herceg és Beatrix hercegnő. A kört éppen két éve bővítette ki Károly, amivel lényegében nem merül már fel, hogy ezek a feladatok valamikor Harryre vagy Andrásra szálljanak - írta a Telex.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG