3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A fogyasztói árak emelkedését várták áprilisra az ING és az Erste elemzői, akik a csökkenést mutató adat nyilvánosságra kerülése után úgy vélték: az év végére 2 százalék körül lehet az infláció.
1968-ban született Kovács Ákos, zeneszerző, előadó. Ebben az évben született egyébként sok híresség mellett Lucy Liu, Mika Häkkinen, Jáksó László és Lukács Laci is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban. 1968 óta nem fordult elő Magyarországon olyan, hogy csökkentek a fogyasztói árak. Márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció.

Még jön egy rezsicsökkentés


Az Erste Bank elemzői szerint az áprilisi 6,5 százalékos hatósági energiaár csökkentés még alig hatott az árindexben, a gázár csupán 0,7 százalékkal csökkent - hívják fel a figyelmet az elemzők, hozzátéve ugyanakkor, hogy továbbra is a háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben - 10,3 százalékkal - éves összehasonlításban, ami még a korábbi rezsicsökkentő lépéseknek köszönhető.

Meglepetésre jelentősen olcsóbbak lettek az élelmiszerek a KSH közlése szerint, éves összehasonlításban 0,5 százalékkal csökkentek az árak, és havi összehasonlításban is csupán 0,3 százalék volt a drágulás. A ruházati termékek ugyan jelentősen drágultak áprilisban, szezonális okok miatt, éves összehasonlításban azonban 1,5 százalékkal csökkentek az árak - olvasható a kommentárban.

Mivel számolnak?

Az Erste elemzői kifejtik: a maginfláció is tovább süllyedt, a márciusi 2,7 százalékról 2,4 százalékra, ami azt mutatja, hogy az energiaár csökkentések mellett az inflációs alapfolyamatok is igen mérsékeltek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a belső kereslet továbbra is gyenge, ami némileg ellentmond az elmúlt hónapok kedvező kiskereskedelmi forgalmi statisztikáinak, illetve az import exportot is meghaladó növekedésének. 

Azt várják, hogy éves átlagban 0,7 százalékos, év végére pedig 2 százalékos fogyasztói árindexszel kalkulálnak. Hogy teljesül-e az Erste elemzőinek azon várakozása, hogy idén a 12 éves mélypontról emelkedésnek indult a lakossági fogyasztás, az a részletes első negyedéves GDP adatokból derül majd ki - hangsúlyozzák a szakértők.

Bővülhet a kereslet


Balatoni András

Balatoni András, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője éves összevetésben 0,1 százalékos inflációval számolt áprilisra, a következő hónapokban pedig arra számít, hogy tovább csökkennek az árak, azonban év végére 2 százalék körüli szintre emelkedhet az infláció. Felhívta a figyelmet arra, hogy júliusban bekerül a bázisba a második rezsicsökkentés.

Az ING szakértője is kifejtette, hogy az újabb rezsicsökkentés - a 6,5 százalékos gázár-csökkentés - hatása elsősorban majd csak a májusi inflációs adatokban lesz tetten érhető, azonban már a harmonizált fogyasztói árindex áprilisi adatain is látszik.

Balatoni András szerint az élelmiszerárak az év második felében emelkedésnek indulhatnak, míg a szabályozott árak továbbra is csökkenni fognak, ami lefelé húzza az inflációt. Az áprilisi árcsökkenéshez az elemző szerint az üzemanyagárak - éves összehasonlításban vett 1,9 százalékos - csökkenése is nagymértékben hozzájárult.

Balatoni András kifejtette, hogy várakozásaik szerint az első negyedében 2,8 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a kiigazított adatok szerint, és tovább bővülhetett a kereslet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG