3p

Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezeték, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe lehetővé teszi, hogy Magyarország tovább tágítsa beszerzési lehetőségeit - jelentette ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese.

Kiemelte: az energiaválság, a magas gázárak és az orosz források elérhetőségének visszaszorulása miatt Európában újra "virágkorukat élik" azok az infrastruktúra-fejlesztések, melyek alternatív forrásokat tesznek elérhetővé a régió számára.

Ságvári Pál szerint érzékelhetően megnőtt a már meglévő csővezetékek továbbfejlesztésére irányuló igény is, mint például a Transz-Adriai Vezeték (TAP) jelenleg évi 10 milliárd köbméteres kapacitásának tervezett megduplázása. Másrészt ismét lendületet kapott az Eastmed-csővezeték megépítése, mely arra lenne hivatott, hogy a kelet-földközi-tengeri térség mezőiről juttassa el a gázt Délkelet-Európába.

Magyarország tovább tágíthatja beszerzési lehetőségeit. Fotó: Depositphotos
Magyarország tovább tágíthatja beszerzési lehetőségeit. Fotó: Depositphotos

A közleményben felidézték, hogy az elmúlt időszakban megvalósult gázvezeték-fejlesztések közül az Interconnector Greece-Bulgaria (IGB) vezeték október 1-jén, az új gázév első napján kezdte meg kereskedelmi működését. Az IGB 50 évre kapott működési engedélyt Görögországban és 35 évre Bulgáriában; teljes kapacitása, amellyel a gázvezeték megkezdte működését, évi 3 milliárd köbméter.

Tájékoztattak arról, hogy a lengyel Gaz-System által épített Baltic Pipe gázvezetéket a gázév elején részleges kapacitással helyezték üzembe; a vezeték maximális tervezett kapacitása évi 10 milliárd köbméter. Célja, hogy kiterjessze Lengyelország és Dánia, valamint a balti-tengeri régió és Közép- és Kelet-Európa más országainak gázellátási forrásait. A projekt közvetlen hozzáférést biztosít Lengyelország számára a norvégiai gázforrásokhoz.

Augusztus végén befejeződött a Lengyelország-Szlovákia gázvezeték építése is, így a Balti-tengert az Adriával összekötő észak-déli gázfolyosó utolsó hiányzó eleme is a helyére került.

A beruházásnak köszönhetően a horvátországi Krk-szigeti LNG-terminál, valamint a lengyelországi és litvániai terminálok között a földgáz fizikailag szállíthatóvá vált, illetve a régió összes országa számára elérhetők immár a Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Kaukázusban lévő, illetve a norvégiai gázforrások is. Az új összekötővel 4,7 milliárd köbméter földgáz szállítása válik lehetővé Szlovákia felé, míg 5,7 milliárd köbméter az ellenkező irányba.

A fejlesztés Magyarország számára is lényeges, hiszen a vezeték üzembe helyezésével a kereskedők újabb alternatív földgázforrásokhoz férhetnek hozzá a meglévő HU-SK csővezetéken keresztül - olvasható a MEKH közleményében.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG