6p
Bár Orbánt nem értesítették róla, ma már 120 ezer helyett 160 ezer menekült kötelező jellegű EU-n belüli szétosztásáról szólnak a hírek. Vége lesz az annyi bajt okozó Dublin III-szerződésnek? Ma is szörnyű a hírünk a világban, a legtöbb portál a bicskei vonattal és az éhségsztrájkba kezdő menekültekkel foglalkozik az első vagy a második helyen.
A Sopronba tartó vonat a Keleti pályaudvaron 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ma is magyar képekkel indít a német lapok portáljainak többsége, vagy a vezércikkben, vagy közvetlenül alatta. A képeken általában a Bicskén veszteglő vonat látható, amelyről nem hajlandók táborba menni a menekültek, a címek is jobbára erről szólnak.

Talán a legblikkfangosabb persze a legnagyobb példányszámú német napilap, a bulvárlapként működő, de megbízhatónak számító Bild volt, ahol ugyan egy autós üldözés volt a címlapon az első helyen, de közvetlen utána a magyar menekültek következtek. „Inkább meghalni, mint a lágerbe menni” – szól az elég erős cím. (Németül Lager=tábor.) "Magyar nagykövet gyalázza Németországot" – mondja a másik. (Kép a cikk végén.)

Németet tanulni, de azonnal

Hol van (ilyenkor) a világ? – kérdezi egy másik cikk címe, egy ilyen szövegű kartonlapot tartó menekült képével. A lap menekültügyi hírfolyamának nagy része a bicskei vonattal foglalkozik, de van benne szó a szír kisfiú temetéséről és arról is, hogy 3100 új némettanárt vetnének be a menekültek nyelvoktatására, már a mostani iskolakezdéskor.  Péntek reggel a bajor közszolgálati rádióban pedig egy politikust idéztek, aki a menekültek német nyelvi oktatását már az ottlétük első napjától kezdve szorgalmazta.

120 helyett 160 ezer menekültet osztanának el

Orbán Viktor ugyan tegnap egyes híradások szerint nem tudott a tervről, hogy kötelező kvóták szerint osztanák el a menekülteket az EU-ban, mások szerint továbbra sem tetszik neki a kvótarendszer. Pedig ma is arról cikkeznek a német sajtóban, hogy Jean-Claude Juncker ilyen javaslatot készül előterjeszteni, de már nem 120 ezer főről van szó, hanem 40 ezerről.

A Der Spiegel szerint a 160 ezer fő úgy jön ki, hogy a nyár elején már megállapodtak 40 ezerről, amihez most az a 120 ezer jön, amiről tegnap tudósítottunk. Őket Magyarországról, Görögországból és Olaszországból vennék át az egyes országok egy pontrendszer alapján megállapított létszámban.

Bizony túl vagyunk terhelve

A cikk elismeri, hogy Magyarország és a másik két említett ország túl van terhelve a menekültek miatt. Arról is van szó, hogy egy hosszú távú, állandó elosztási rendszert dolgozzanak ki. Ezzel vélhetően az eddigi menekültügyi szabályoknak – köztük az annyit szidott Dublin III szerződésnek, amely a magyar kormány menekültpolitikájának egyik ideológiai alapja – valószínűleg vége.

(A Dublin III megállapodás szerint a menekülteket abban az országban kell regisztrálni, ahol az EU-ba beléptek. Az EU többi részből pedig visszatoloncolhatók ebbe az országba, ami, ha valóban alkalmaznák, sok tízezer itt maradó menekültet jelentene Magyarországon.)

Albánia biztonságos ország lesz

A Der Spiegel megemlíti, hogy a kvótarendszer legfőbb ellenzői a volt szocialista országok, mint Magyarország vagy Lengyelország, és szerinte Juncker külön javaslatokat készít számukra, hogy ezt a problémát megoldja. Ezek mibenlétéről sajnos nincs szó.

A javaslat része állítólag az is, hogy minden olyan országot biztonságosnak nyilvánítsanak – ahonnét nem fogadnak be menekülteket –, amelynek az EU-ba való jelentkezését már elfogadták. Ez olyan országok állampolgárai esetén könnyíti meg a gyors eljárást (=elutasítást), mint Albánia vagy Szerbia.

"Meg fognak minket ölni?"

A Die Welt sem ódzkodik a merész címadástól a magyar menekültválságban: „Meg fognak bennünket ölni? – kérdezi egy szír a rendőrt” – ezzel a címmel tudósított még csütörtökön az eseményekről. Ma pedig részletesen beszámol arról, mi történik Bicskén, hogy a menekültek egy része megtagadta az evést és az ivást.

Valamint Orbán Viktor katonákat küld a határra, és hogy a francia elnök és a német kancellár asszony már elkötelezték magukat a kötelező kvótarendszer mellett. „Senki sem akar Magyarországon maradni, mindenki Németországba akar menni” – hangzik a számunkra nem túl hízelgő zárógondolat.

Menekülteket oszlattak Görögországban

Izgalmasabb, változatosabb és pártatlanabbnak tűnik a Focus.de hosszú menekültügyi hírfolyama. Már mindjárt az elején helyre teszi azt az éles vitát, hogy „gazdasági, vagy háborús menekültek”? Az igazság úgy látszik, szerintük középen van: „Menekültek százezrei hagyták el a hazájukat a háborúk és a humanitárius katasztrófák, de a szegénység és kilátástalanság miatt is” – fogalmaznak.

A magyar vagon- és gyűjtőtábor-helyzet mellett náluk helyet kapott az is, hogy a német szocialisták erősen kritizálják a saját bevándorlásügyi hatóságaikat, hogy Görögországban, Pireus kikötőjében és Lesbos szigetén kaotikus állapotok vannak és a rendőrség fénygránátokkal oszlatta a kompot rohamozó tömeget.

Vajon ki Európa szégyene?

Az EU miniszterelnöke, Jean Asselborn a Focus szerint azt mondta Orbán Viktorról: „Azt mondja, csak keresztényeket akar látni, de ha Orbán keresztény, akkor Kim Ir Szen is keresztény.” (Kim Ir Szen Észak-Korea egykori diktátora, egy egész diktátor-dinasztia megalapítója – a szerk.)

A német Zöldek frakcióvezetője, Anton Hofreiter szerint Orbán Viktor Európa szégyene, aki az európai jogot lábbal tiporja, és felháborító, hogy eközben a kereszténységre hivatkozik. „Egy sértés minden keresztény számára” – tette hozzá.

Ez csak a liberális német sajtó? Hát nem

Egy olvasó tegnapi német sajtószemlénket kommentálva azt állította, hogy az csak a liberális német sajtóból készült. Ezért közöljük, hogy a Wikipedia szócikke szerint a Frankfurter Allgemeine Zeitung „konzervatív-liberálisnak”, a Die Welt konzervatívnak, a Süddeutsche Zeitung baloldali liberálisnak sorolható be. A Der Spiegelt is inkább baloldalinak tartják. A Focust van, ahol jobboldalinak, van, ahol középjobbnak, megint másutt jobboldali liberálisnak nevezik. (Egy hasonló, bár sajnos régi besorolást itt olvashatnak.)

A Bild Zeitung, amely bulvárlap, több helyütt úgy szerepel, mint amelynek nincsen markáns politikai irányultsága. „Mindig azt írja, amit a németek hallani akarnak” – írja egy kommentelő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG