1p
Matolcsy György mai Heti Válaszban megjelent jegyzetében békén hagyja a jegybankot, most az üzleti sikeresség, illetve a magyar üzleti generációváltás témakörét járta körül a nemzetgazdasági miniszter. Ami azért is fontos, mert "növekedési fordulatot várunk".
Hogyan mákoljunk? Válaszol: Matolcsy György. Kép: Heti Válasz



Amerikai szerzők könyvét idézve az üzleti siker tengerentúli receptje alapján a tárcavezető 4 fontos karakterjegyet sorol fel: vannak, akik a szívükre hallgatnak, mások a számokra és stratégiát alkotnak, megint másokat a bátorságuk vezet, és van az üzletembereknek az a csoportja, akiknek egyszerűen szerencséje van, sőt a "szerencsi vezeti őket".

"Erre (a szerencsére) minden sikeres vezetőnek szüksége van, de őket többször találja meg a szerencse, mert szerények, sebezhetőek, kíváncsiak, nagyvonalúak és nyitottak. Ráadásul nem fontos emberekkel barátkoznak, hanem szerencsésekkel, akik később lesznek fontosak. energiaforrásuk az optimizmus, hisznek a sikerben, ezért sikeresek. A Nagy Alapítók a szív és a szerencse képességét ötvözik" - írja a gazdasági miniszter.

Matolcsy szerint ránk fér a siker, és ehhez szerencse is kell, aminek esélyét növelhetjük, ha bizonyos jellemvonásokat megerősítünk magunkban. "A szerencse felfogás, életérzés és magatartás dolga is, nem csupán véletlen, önkényes, kaotikus és válogatós. A szerénység, sőt alázatosság, ha kíváncsisággal és optimizmussal párosul, vonzza a szerencsét" - írja Matolcsy, aki szerint minden egyes új találkozásban meg látnunk a soha vissza nem térő alkalmat.

A miniszter szerint 2013-ban a magyar vállalkozók ritka jó lehetőségekkel találkozhatnak: új befektetők, új uniós pályázatok, új vállalkozási formák, megújult adórendszer - "érdemes lesz megragadni az új lehetőségeket".



Az unortodox gazdaságpolitikai elképzeléseivel már-már iskolát teremtő szaktárcavezető szerint a szerencse ahhoz pártol, aki "megkérdőjelezi a megszokottat, a kőbe vésett rendet. A kormány ezt teszi már közel 3 éve". És íme a jó tanács 2013-ra: "Ne hagyjunk ki járatlan utat eddig jártakért!"

De a legfontosabb mégsem ez, a miniszter szerint szakítanunk kell a "mély magyar pesszimizmussal", a szerencse ugyanis elkerüli a "búslakodót, azt, aki az >> úgysem sikerül<< csapdájába csalta önmagát". A miniszter szerint a növekedési fordulatban "minél többen bízunk,  annál közelebb jön".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG