3p
Senki sem tudja, hogy mikor lesz kormány az országban.
Forrás: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Továbbra is bizonytalan, hogy mikor kezdődik hivatalos koalíciós tárgyalás Németországban, a közös kormányzásra készülő pártok kedden sem jelentették be a megbeszélések kezdetének időpontját.

Az emberek belefáradtak a várakozásba, és minden egyes nap új kormány nélkül nem éppen növeli a pártokba és a demokráciába vetett bizalmat - mondta az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakcióvezetője, Volker Kauder.

Az alaposság ugyan fontosabb, mint a gyorsaság, de most már a tempó is számít, ezért két-három héten belül le kell zárni a koalíciós tárgyalásokat - tette hozzá a politikus a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban.

Ezért csúszik

A tárgyalások kezdete a CDU/CSU pártszövetség eddigi és lehetséges következő koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) miatt csúszik. Az SPD ugyan vasárnapi rendkívüli kongresszusán a küldöttek szűk többségének, 56,3 százalékának szavazataival a hivatalos koalíciós tárgyalások elkezdése mellett döntött, de továbbra is nagy a nyugtalanság, és szavazás eredménye megmutatta, hogy a CDU/CSU-val 2013-ban kezdett kormányzás folytatását a párt nagy része ellenzi.

A pártvezetés ezért igyekszik alaposan felkészülni a tárgyalásokra, és nem enged a CDU/CSU nyomásának. Martin Schulz pártelnök hétfő este, mielőtt találkozott Angela Merkellel és Horst Seehofer bajor kormányfővel, a CSU elnökével, azt mondta, hogy az SPD ezen a héten a felkészüléssel foglalkozik.

Ennek alapján a koalíciós tárgyalás legkorábban január 29-én, hétfőn, a tavaly szeptemberi Bundestag-választás utáni 126. napon kezdődhet el. A szociáldemokraták az eddigi nyilatkozatok szerint főleg a munkajogi szabályozás, az egészségügy és a menekültpolitika területén próbálnak majd kiharcolni az CDU/CSU-val folytatott előzetes egyezetésen elfogadott megállapodásban foglaltakon túlmutató eredményeket.

Ha sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val. Ezt a szavazást várhatóan márciusban rendezik meg - áll az SPD közleményében, amelyben a bonni rendkívüli kongresszus eredményeit foglalták össze.

Az új német szövetségi kormány így húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne Angela Merkel negyedik kormánya, és a harmadik nagykoalíció, amelyet a kancellári tisztséget 2005 óta betöltő politikus vezet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG