4p
Több száz tüntetőt lőttek le az utóbbi pár hétben a belügyi csapatok, amint azok Irán legfelsőbb vezetőjének eltávolítását követelték. A beszorult politikai elit egy hete büszkén jelentette be, hogy december folyamán az iráni-, az orosz- és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tart az Indiai-óceánon. Káncz Csaba jegyzete.
Illusztráció. EPA/ABEDIN TAHERKENAREH

Iránban és Irán körül felforrósodott a politikai hőmérséklet. Friss amerikai hírszerzési jelentések szerint Teherán csapatmozgásai és fegyvereinek pozicionálása egy esetleges támadásra utalnak a térségben tartózkodó amerikai erők és érdekeltségek ellen. Azt pedig szintén az amerikai hírszerzés állítja, hogy Irán rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat tárol titokban Irak területén.

Brutális gazdasági mélyrepülés

Irán esetleges provokációiról szóló hírek egybeesnek az iráni gazdaságban és belpolitikában uralkodó, páratlanul feszült helyzettel. El lehet képzelni a pánik szintjét, amikor maga az iráni első alelnök vallja be egy tanácskozáson, hogy az amerikai gazdasági szankciók térdre kényszerítették az iráni gazdaságot és annak állapota az 1979-es forradalom óta nem volt ilyen pocsék.

Az iráni gazdaságot az olajexport élteti, ez adja a GDP negyedét és a költségvetési bevételek mintegy háromnegyedét. A tavaly májusban bevezetett amerikai szankciók miatt azonban az olajexport napi 2,45 ezer hordóról 0,26 ezer hordóra zuhant, ezzel mély recesszióba rántva a gazdaságot. A Világbank idén az iráni gazdaság 8,7 százalékos zsugorodásával számol. Míg egy dollár 32 ezer riált ért 2015-ben, most 126 ezret adnak érte a feketepiacon.

Belobbant az egész társadalom

Amikor pedig a kormány november 15-én bejelentette a benzin árának drasztikus emelését, véres zavargások törtek ki az országban. A hatóságok elképesztő brutalitásának eredményeképpen a legfrissebb jelentések szerint legalább 208 civil vesztette életét. Az utóbbi hetek zavargásai alapvetően különböznek a 2009-es mozgalmaktól, amikor a tüntetők a reformisták (Muszavi, Karrubi) mellett álltak ki. Akkor még a zavargásoknak voltak vezetőik és politikai céljaik.

A mostani eseményeknek nincsen vezetője és nincsenek meghatározott céljai. Nem számít a társadalmi osztály, a felekezet, mindenki utcára vonult. Az sem számított, hogy perzsa vagy-e, avagy arab kisebbségi.A szlogenek viszont jóval radikálisabbak, mint 10 éve. A tüntetők ugyanis már egyenesen Irán legfelsőbb vezetőjének, Ali Hámenei-nek a kirúgását követelik.

Bizony, ezek a kiáltások visszahozzák 1978 emlékét, amikor a tüntetők tízezrei a sah halálának szlogenjével vonultak fel – és a brutális belügyi erők akkor is a civilek közé lőttek. És bizony, a belügyi erők brutális parancsnokai már tudják: ha megdől a mullahok jelenlegi rendszere, akkor ugyanúgy az életükkel fizethetnek, mint 1979-ben az akkori parancsnokok, akiket a köznép felkoncolt, amikor megdőlt a sah rezsimje.

Hadgyakorlat tereli el a figyelmet?

A recessziótól eltekintve az iráni közemberek dühét az elharapózó korrupció és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek váltották ki. A keményvonalas politikai vezetők ráadásul olajat öntöttek a tűzre az utóbbi hónapokban azzal, hogy kiteregették a reformisták- és mérsékeltek szennyesét. A keményvonalasok csak későn kaptak észbe, hogy ez végül nem az ő politikai győzelmüket eredményezte, hanem a köznép a teljes politikai elit ellen fordult.

Az iráni elit tehát most kétségbeesetten keres kiutat a feszültség levezetésére. Teherán ennek jegyében egy hete büszkén jelentette be, hogy december folyamán az iráni-, az orosz- és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tart az Indiai-óceánon. Az iráni hadsereg ezt „a világnak szóló üzenetnek” szánja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG