2p
A Nemzetközi Valutaalap javította az idei magyar GDP-növekedési prognózisát tavaszi előrejelzésében.

Az IMF kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2015-ben 2,7 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,6 százalék után, majd jövőre a bővülés üteme 2,3 százalékra mérséklődik.

Az IMF prognózisai a főbb magyar mutatókra (a munkanélküliségre nem adtak meg 2020-as előjelzést). Forrás: IMF WEO / Privátbankár

Az IMF októberi előrejelzésében még 2,3 százalékos idei GDP-bővüléssel számolt és ugyanez az adat szerepelt az idén januárban frissített előrejelzésben is.

Jelentésében Magyarországról azt írta az IMF, hogy tavalyhoz képest idén mérséklődik a gazdaság bővülése, mert a pénzügyi feltételek kevésbé támogatóak, és lassul a beruházások növekedése.

Idén sem lesz infláció

Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon idén nem lesz infláció, a fogyasztói árak nem változnak tavalyhoz képest. Jövőre 2,3 százalékos magyarországi inflációt vár az IMF, miután tavaly 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Megjegyzik, hogy a tartós deflációs nyomás lehetőséget nyújt további óvatos monetáris enyhítésre.

Apad a folyómérleg többlete

A magyar folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletét 2015-ben 4,8 százalékra, 2016-ban 4,1 százalékra várja az IMF a tavalyi 4,2 százalék után.

Csökken a munkanélküliség

A valutaalap szerint fokozatosan mérséklődik a magyarországi munkanélküliség. A ráta a tavalyi 7,8 százalékról idén 7,6 százalékra, jövőre 7,4 százalékra csökken.

A teljes kiadvány itt érhető el >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG