1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Orbán Viktor felszólalásával indul a tavaszi parlamenti ülésszak, ma megtárgyalják a büdzsé első módosítását: 350 milliárddal dagadhat a kiadási oldal, holnap el is fogadhatják. Szó lesz a trafiktörvényről és csúszva, de 2014 márciusában életbe léphet az új Ptk. is.
Két nap alatt átverik a költségvetés módosítását



A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése, amely egyben a tavaszi ülésszak nyitánya is. A képviselők napközben elfogadhatják az új polgári törvénykönyvet (Ptk.), továbbá várhatóan már este kivételes sürgős eljárással megtárgyalhatják az idei költségvetés első módosítását, amely az E.on gázüzletágának állami megvásárlásával áll összefüggésben. Utóbbi javaslatot a ház akár már kedden meg is szavazhatja.

Brüsszel-Moszkva-Ankara

Az ülés a megszokott időben, 13 órakor kezdődik. A kormányfő várhatóan főként az uniós keretköltségvetés elfogadásával záruló rendkívüli EU-csúcstalálkozóról számol be napirend előtti felszólalásában, de a miniszterelnök sajtófőnöke szerint Orbán Viktor moszkvai munkalátogatását és a török kormányfővel folytatott hivatalos tárgyalását is szóba hozhatja.

A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is az interpellációs időszak követi, az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészítve.

Jöhet az új Ptk. és a trafiktörvény

A határozathozatalok alatt elsőként szavazhatnak az új Ptk.-ról, így a javaslat végleges elfogadása előtt arról a zárószavazás előtti módosító javaslatról is, amelyben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt kezdeményezi: jövő január elseje helyett két és fél hónappal később, 2014. március 15-én lépjen hatályba az új törvénykönyv.

A szavazások után kezdődhet vita az úgynevezett trafiktörvény és a jövedéki adóról szóló jogszabály módosításáról, amiben a kabinet arra tesz javaslatot, hogy szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhassanak, és akár már májusban megkezdhessék működésüket a nemzeti dohányboltok.

Kivételes sürgősséggel szavaznak a költségvetési módosítóról

Szintén még ma, azonban várhatóan már csak a késő esti órákban kerülhet terítékre a kis- és középvállalkozások 2009-2010-es helyzetéről szóló jelentés, majd a képviselők kivételes sürgős eljárással megtárgyalhatják az idei költségvetés első módosítását. A kormány ebben azt kezdeményezi, hogy az állam készfizető kezesként feleljen az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért (ez összesen közel 350 milliárd forintos pluszt jelent a kiadási oldalon). A kabinet előterjesztésének zárószavazása a Ház keddi napirendjén szerepel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG