7p
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi programja, amelyben 12 területen 330 javaslatot tesznek Magyarország versenyképességének javítására. Ezek között külön szerepel a külföldön élő magyarok hazahozatala is, mint a hazai munkaerőpiac lehetséges tartalékai. A hazavonzást többek között a hiányszakmák bérfejlesztésével, külföldi toborzással, adókedvezményekkel és a nem itthon szerzett diplomák elfogadtatásának egyszerűsítésével képzelik el.

600 ezer magyar is élhet külföldön

Hogy pontosan hány magyar él külföldön, arról eltérnek a becslések. A Központi Statisztikai Hivatal a külföldön életvitelszerűen élő magyarok számát 260-350 ezer fő közé teszi, míg az ENSZ szerint 600 ezer körül alakulhat a számuk. A külföldön élő magyarok többsége az Európai Unióban él, azon belül pedig Németország, Nagy-Britannia, Ausztria és Hollandia a fő célországok, míg Európán kívül a legnagyobb célország az Egyesült Államok.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 230 oldalas Versenyképességi programjának munkaerőpiaci területe külön alfejezetben foglalkozik a külföldi magyarokkal, mivel ők (az inaktívak mellett) jelentős munkaerőtartalékot jelenthetnek a magyar gazdaságnak.

A válság után vették a sátorfát a magyarok 

Az MNB programja szerint a külföldön élő népesség arányát tekintve a hazai mutató a legalacsonyabb (6,5 százalék 2017-ben) a kelet-közép-európai térségben és jelentősen elmarad az EU-s átlagtól is - az elmúlt két évtizedben a régiós országok mindegyikében nőtt a külföldön élők aránya. Azonban míg az újonnan csatlakozó EU-s országok többségében már a csatlakozás után érdemben megindult a kivándorlás, addig hazánk esetében csupán a válság után vált jelentősebbé. A visegrádi országok közül Lengyelország rendelkezik a legjelentősebb külföldön élő népességgel (12,4 százalék), míg a KKE régióban Románia uniós szinten is kimagaslik (18,2 százalék).

A külföldön élő, itthon született magyarok számának alakulása (Forrás: ENSZ/MNB)

A külföldön élő magyarok döntő része a fiatalabb korosztályokba tartozik, emellett iskolai végzettségük és munkavállalási hajlandóságuk is átlag feletti. A kint élők többsége még nem érte el a 40 éves kort, a diplomások aránya pedig közel kétszerese a hazai lakosságon belüli aránynak a KSH szerint.

Jelentős emellett a szakmunkások külföldi munkavállalása is, akiket elsősorban Németország és Ausztria vonz. (Az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók számának alakulásáról minden hónapban beszámolunk, legutolsó összesítésünket itt találja.)

A magyar állampolgárok Magyarország felé irányuló
nettó migrációjának egyenlege (Forrás: Eurostat/KSH/MNB)

Korosztályi összetételük, magasabb végzettségük és munkavállalási hajlandóságuk miatt a külföldön élő magyarok érdemi növekedési potenciált jelentenek a hazai gazdaságnak – állapítja meg az elemzés, amely 100 ezer külföldről hazatérő állampolgár foglalkoztatásával számol.

A magyar munkavállalók hazahozatalára négypontos javaslatot is megfogalmazott az MNB:

  • bérfejlesztés az állami hiányszakmákban,
  • a családtámogatási elemek ismertségének növelése,
  • magyar vállalatok külföldi toborzásának támogatása,
  • és a külföldön szerzett diplomák elfogadtatásának egyszerűsítése.

A bérfejlesztés több állami és egyéb hiányszakma esetében is hozzájárulhat azok vonzerejének és megtartó erejének növeléséhez. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb a szakemberhiány az építőipari és szolgáltatói szektor mellett az egészségügyben, de előretekintve a pedagógushiány is egyre komolyabb lehet.

Egyes hiányszakmák bruttó átlagkeresete Magyarországon 2016-ban.
Sötétkékkel az elsősorban állami foglalkozások (Forrás: NFSZ/MNB)

A jelentés egyúttal kitér arra: az elmúlt évek béremelései ellenére is szükséges a bérek további növelése az érintett hiányszakmákban, ami egyrészt segítheti a külföldön élő állampolgárok hazatérését, másrészt vonzóbbá teheti ezen szakmákat a fiataloknak. (Egy példát is hoznak, eszerint Lengyelországban a külföldön, tudományos területen dolgozókat kívánják hazavonzani egy programmal, amelynek keretében a hazatérők nyugat-európai szintű díjazásban részesülhetnek.)

Itthon bőkezűen támogatják a családokat, ingyenes az oktatás és az egészségügy

Második eszköz lehet a külföldön élő magyarok hazavonzásának a „nemzetközileg bőkezű hazai családtámogatási elemek széleskörű ismertségének növelése” – írják, egyúttal emlékeztetnek is arra, hogy Magyarországon az állam a gyermek születését követő első három évben folyamatosan biztosít valamilyen jövedelempótló pénzbeli ellátást. Ez a jelentés készítői szerint átlagon felüli gyakorlat nemzetközi összehasonlításban (családi adó- és járulékkedvezmény, csed, gyed, gyes, családi pótlék), továbbá egyéb juttatások is igénybe vehetők (például a családok otthonteremtési kedvezménye, első házasok adókedvezménye).

Hatékony eszköz lehet a kivándoroltak hazavonzására az államilag támogatott oktatási és egészségügyi rendszerre való figyelemfelhívás, amit belföldi és külföldi kampányok is segíthetnek.

Nem volt népszerű a Gyere haza, fiatal! programA külföldön munkát vállaló magyar fiatalok hazahozásával a kormány is próbálkozott, kevés sikerrel. Alig több mint egy év után a programot 2016-ban le is állították. 100 millió forintot különítettek el rá, a kormány célja az volt, hogy lakhatási, letelepedési támogatással és munkahely biztosításával segítse a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését.

Toborzás adókedvezményekkel

Harmadik út a magyar vállalatok külföldi toborzásának támogatása költségek leírásával, adókedvezményekkel. Eszerint a hazai tulajdonú vállalatok külföldi munkaerő-toborzása is támogathatja a külföldön élő magyarok hazavonzását. Különböző kedvezmények, például a toborzási költségek leírása, adókedvezmény biztosítása a hazatért munkavállalók után, vagy a külföldi hirdetésekhez nyújtott támogatások ösztönözhetik a hazai vállalatokat külföldön élő magyarok hazahívására.

A külföldről hazatérő, ott nem a szakmájukban dolgozó munkavállalóknál magasabb adókedvezmény – például egy éven keresztül – segítheti a pályaelhagyó diplomás fiatalok eredeti végzettségüknek megfelelő szakmában történő elhelyezkedését Magyarországon.

A toborzáshoz hasonló kezdeményezés Romániában is volt, ahol a kormány a külföldön dolgozó állampolgárok hazacsábítására a kivándorlás legfőbb célországaiban (Olaszországban és Spanyolországban) szervezett állásbörzéket, és ismeretterjesztő kampányt tartott a szülőhazájukban történő vállalkozásalapítás lehetőségeiről.

Hónapokig tart a szakképzettség honosítása

Negyedik, utolsó javaslatként a külföldön szerzett diplomák elfogadtatásának egyszerűsítését említik. A külföldön szerzett felsőfokú oklevelek elismerésének egyszerűsítése és akár ingyenessé tétele támogathatja a külföldön végzett fiatalok hazatérését és itthoni munkaerőpiaci elhelyezkedését.

Továbbtanulás esetén a kiválasztott oktatási intézmény hatásköre az elismerés, míg a szakma gyakorlása céljából a végzettségi szint és a szakképzettség elismerése az Oktatási Hivatal feladata. Jelenleg a szakképzettség elismerése 4 hónapot is igénybe vehet, valamint díja elérheti a 60 ezer forintot. Emellett bizonyos szakmák esetében kamarai tagság vagy egyéb vizsga letétele is szükséges lehet.

A Versenyképességi program további részeiről itt írtunk:
Matolcsyék több nyugdíjat adnának a gyerekeseknek >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ma még tankolhat a korábbi hatósági ár alatt, pénteken már nem biztos
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:49
Emelkedik a benzin és a dízel nagykereskedelmi ára pénteken, ezzel a kiskereskedelmi átlagárak átléphetik a korábbi rögzített árakat. A régió néhány más országában viszont lehet spórolni a tankoláson.
Makro / Külgazdaság Haaland öltönye és Szoboszlai csodanadrágja: így lesznek divatikonok a sztárfocistákból
Elek Lenke | 2026. július 16. 11:41
Manapság a leghíresebb sportolók márkahordozók és divatmodellek is egyben, és ez nemcsak a futball világában van így, hanem például a teniszben vagy a jégkorongban is. Minél figyelemreméltóbb teljesítményt ér el valaki a sportágában, minél magasabb a gázsija, annál többet kap egy-egy reklámszerződésért.
Makro / Külgazdaság Elsöprő a miniszterek támogatottsága, ők a legnépszerűbbek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 09:08
A Medián felmérése szerint még a legmegosztóbb tiszás politikusoknak is kétszer-háromszor akkora a támogatói tábora, mint az ellenzőiké.
Makro / Külgazdaság Közel 30 százalékos fizetésemelés? Elképesztő számok jöttek ki a magyar költségvetési szektorból
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:30
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 8,7 százalékkal, míg a nettó fizetés 11,0 százalékkal nőtt 2026 májusában. A KSH adatai szerint az alacsony, 1,8 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 9,0 százalékkal emelkedtek, köszönhetően a kibővített családi és anyasági adókedvezményeknek is. 
Makro / Külgazdaság Anglia a 85. percig vezetet a vb-elődöntőben, aztán jött a dráma
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 06:51
A mérkőzés utolsó perceiben Argentína megfordította a mérkőzést, Spanyolország ellen játszhatnak a torna utolsó mérkőzésén vasárnap.
Makro / Külgazdaság Ranjay Gulati: A demokratikus bátorságkultúra feltámasztása Magyarországon is hosszú folyamat lesz
Béndek Ábris | 2026. július 16. 05:46
Könnyebb ellenzékből mozgósítani, mint ténylegesen kormányozni, a tartós társadalmi változáshoz pedig a megosztó politikai csaták helyett közös nemzeti célokra van szükség – mutat rá Ranjay Gulati, a Harvard Business School professzora, akivel A merészség mikéntje c. könyve magyar megjelenése apropóján beszélgettünk. A nemzetközileg elismert transzformációkutatót a magyarországi politikai erőtér látványos átrendeződése, a rendkívüli bizonytalanság közepette előtörő karizmatikus vezetők és az államilag táplált félelemklíma kapcsán kérdeztük a bátorság természetéről. Interjúnkban Gulati professzor rávilágít, miként építik le az elnyomó rendszerek szándékosan az autonóm gondolkodást, miért igényel a magas elvárások kezelése emberfeletti vezetői merészséget, és hogyan nyerheti vissza egy autoriter berendezkedéstől megfáradt társadalom a saját cselekvőképességét.
Makro / Külgazdaság Bóka János lehet az új Gulyás Gergely?
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 17:34
Állítólag Bóka János, a volt uniós ügyekért felelős miniszter a legesélyesebb jelölt, akit a pártelnök, Orbán Viktor is támogat.
Makro / Külgazdaság Négy éve nem volt erre példa az amerikai gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 16:25
Az Egyesült Államokban a termelői árak 0,3 százalékkal csökkentek júniusban az előző hónaphoz képest, miközben az elemzők stagnálásra számítottak. Ez volt az első havi visszaesés 2025 augusztusa óta, és a legnagyobb csökkenés 2025 áprilisa óta – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala (U.S. Bureau of Labor Statistics).
Makro / Külgazdaság Giga nagyságú fegyverexportot engedélyezett a német kormány az első fél évben
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:39
A német kormány mintegy 13,87 milliárd euró értékű fegyverexportot engedélyezett az év első felében, a legnagyobb kedvezményezett Ukrajna volt 2,5 milliárd eurónyi szállítmánnyal – közölte a német gazdasági minisztérium szerdán.
Makro / Külgazdaság Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra növeli dróngyártási kapacitását
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:19
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG