4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az izraeli egységkormány minden Hamász-taggal végezne, készül a szárazföldi offenzíva - közben állítólag izraeli túszokat engedtek el.

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.

"A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot"

- szögezte le a kormányfő, azt is közölve, hogy Izrael immár ellentámadásba ment át.

Az eddig ellenzékben politizáló Beni Ganz, a Nemzeti Tábor vezetője úgy fogalmazott, hogy most eljött az összefogás ideje. "Ideje van a békének, és ideje van a háborúnak. Most a háború ideje jött el" - hangoztatta Ganz. "Partnerségünk nem politikai; Izrael sorsát szolgálja" - tette hozzá.

Ha kell, szárazföldön is utánamennek minden Hamász-tagnak? Izraeli biztonsági erők harcban október 8-án. Fotó: EPA / ATEF SAFADI
Ha kell, szárazföldön is utánamennek minden Hamász-tagnak? Izraeli biztonsági erők harcban október 8-án. Fotó: EPA / ATEF SAFADI

Joáv Galant védelmi miniszter, a háborús kabinet harmadik tagja, a Gázai övezetet ellenőrző iszlamista terrorcsoport elleni hadviselés ötödik napjának végén ígéretet tett a Hamász felszámolására.

"El fogjuk törölni ezt a Hamász nevű dolgot" - mondta Galant szerda esti sajtótájékoztatójukon. "A Hamászt - a Gázai Iszlám Államot - eltöröljük a Föld színéről. Nem fog tovább létezni. Nem lesz olyan helyzet, amikor izraeli gyerekeket gyilkolnak meg, és aztán majd mi, mindannyian folytatjuk életünk dolgait" - tette hozzá.

"Láttuk a ragadozó állatokat. Láttuk a barbárokat, akikkel szembenézünk. Kegyetlen ellenséget láttunk"- mondta Netanjahu. "Rosszabb ellenség, mint az Iszlám Állam. Láttunk fiúkat és lányokat megkötözve, fejbe lőve. Férfiakat és nőket elevenen elégetve. Fiatal nőket erőszakoltak meg és mészároltak le. Katonákat lefejeztek. Az egyik helyen gumiabroncsokat gyújtottak fel körülöttük, és élve elégették őket" - tette hozzá. "Most teljes erővel harcolunk minden fronton; támadásba lendültünk"- hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök.

"A zsidó nemzet egységes, és ma a vezetése is egységes" - mondta Netanjahu Galant és Ganz mellett a televízióban. "Félreteszünk minden egyéb szempontot, mert nemzetünk sorsa forog kockán. Együtt fogunk dolgozni, vállvetve, Izrael polgárai nevében Izraelért" - ígérte.

Az öt napja bejelentett háború jelenlegi meghirdetett célja a Hamász katonai képességeinek megsemmisítése. A háromfős, Netanjahuból, Ganzból és Galantból álló hadikabinetnek felhatalmazása van a katonai küldetés kiterjesztésére is. A Ganz és Netanjahu között szerdán aláírt megállapodás alapján a háborús kabinet dönthet úgy, hogy "szükség szerint frissíti a konfliktus katonai és stratégiai céljait" a szélesebb biztonsági kabinet jóváhagyásával.

A szélesebb biztonsági kabinetnek tagja Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter és Becalel Szmotrics, aki a védelmi minisztériumon belül tárcát kapott a ciszjordániai ügyek kezelésére.

Készülnek, de nincs döntés

Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés - közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön.

Izrael mintegy 360 ezer tartalékos katonát mozgósított az utóbbi napokban be, és példátlan válaszlépéssel fenyegeti a Gázai övezetet uraló iszlamista szélsőségeseket, akik a hétvégén brutális mészárlást hajtottak végre az övezet szomszédságának izraeli településein.

Elengedett túszok?

Három túsz, egy nő és két gyereke szabadon engedését jelentette a Hamász iszlamista terrorszervezet, miközben a szombati tömeggyilkosság után indított izraeli válaszlépések miatt már mintegy 340 ezer ember menekült el otthonából a térségben, a halottak száma pedig mintegy 1200.

"Egy izraeli telepes nő és két gyereke kiszabadult, miután a korábbi összecsapások során fogságba estek"

- közölte a Hamász fegyveres szárnya. Az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg a túszok kiszabadulását. Az Al-Aksza palesztin televíziócsatorna által bemutatott felvételen egy kék blúzos nő látható, amint két gyerekkel, a Hamász három fegyveresének kíséretében elhagy egy szögesdróttal körbekerített területet. Ha ez igaznak bizonyul, az akár azt is jelentheti, hogy a Hamász - vagy egyes vezetői - már keresnék a deeszkaláció lehetőségét.

A gázai egészségügyi minisztérium közben arról tájékoztatott, hogy az övezetben indított izraeli műveletek halálos áldozatainak száma megközelítette az 1200-at, a sebesülteké pedig az 5600-at.

Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) csütörtök hajnalban azt tudatta, hogy a Gázai övezetben szerda estig további 75 ezerrel, körülbelül 338 ezerre nőtt a belső menekültek száma. Az övezetben mintegy 2,3 millió ember él.

(via MTI)

 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG