1p
Bírálták a kormány gazdaságpolitikáját korábbi pénzügyminiszterek egy csütörtöki budapesti fórumon; leginkább azt hangsúlyozták, hogy az elmúlt években csökkent a bizalom az ország iránt.

Járai: kioltódnak az unortodoxia eredményei

Járai: hol a bizalom?

A Világgazdaság című napilap gazdasági kilátásokról szóló konferenciáján Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere arról beszélt, hogy a második Orbán-kormány gazdaságpolitikája alapvetően más, mint az elsőé volt. A jelenlegi gazdaságpolitika mindenesetre jó célokat tűzött ki, és sok eredményt is elért például a költségvetés konszolidációjában - tette hozzá. Ugyanakkor kedvezőtlen körülménynek nevezte, hogy rossz a világgazdasági környezet, értetlenség övezi a magyar unortodox gazdasági lépéseket, ezek sok érdeket is sértenek, és gyakran a jó célokat is rosszul valósítják meg. A bizalmatlanság és a bizonytalanság kioltja a jó hatásokat - vélekedett.

Kiemelte, ha létrejönne a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az javítana a növekedési lehetőségeken, a gazdaság könnyebben jutna finanszírozási forrásokhoz, és megnőne a bizalom a gazdaságpolitika iránt. De csak akkor lesz megállapodás, ha ez mindkét félnek fontos lesz, és egyelőre nagyon távoliak az álláspontok - magyarázta. Az IMF-nek jelenleg nem érdeke a megállapodás - tette hozzá.

László: erős üzenet a bankoknak

"Nincsen számukra hely"

László Csaba, a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere is azt mondta, hogy Magyarország megítélése a bizonytalanság miatt jelentősen visszaesett. A beruházások még mindig folyamatosan csökkennek, és így nehéz növekedést elérni hosszú távon - mondta.

A két-három éve elindult gazdaságpolitika azt jelezte a bankoknak, hogy "nekik itt nem sok babér terem", ezért arra törekednek, hogy a refinanszírozási hitelállományt drasztikusan csökkentsék - közölte (a nemzetgazdasági miniszter ma épp azon kesergett, a "külföldi tulajdonú" bankok több ezer milliárd forintnyi hitelforrást vontak ki a magyar gazdaságból - A szerk.)

A volt tárcavezető is kitért arra, hogy meglátása szerint nagyon fontos lenne megállapodni az EU-val és az IMF-fel, mert így lehetne növelni a bizalmat, de a két szervezet jelenleg ebben nem érdekelt.

Chikán: vannak még megoldatlan problémák

Egyben kell nézni a képet

Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere hangsúlyozta, a kormány nehéz helyzetet örökölt 2010-ben, és nem jó irányba indult el ennek megoldására. Hozzátette, a kormánynak van elképzelése a jövőről, de a választott eszközökkel nem jó irányba halad.

Azt mondta, ha valamelyik gazdasági mutatót kiemelik, mindig lehet eredményt felmutatni, de a költségvetési hiány csökkenését is csak más tényezőkkel együtt lehet értékelni. Az a baj, hogy egyetlen célt, egy mutató javítását tűzték ki, és ennek eléréséért más gondok megoldását elhalasztották - tette hozzá.

Kupa: vannak eredmények, de...

Egyszerűbb adórendszer kell

Kupa Mihály, aki Antall József kormányában töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, kiemelte, eredmény, hogy az államháztartási hiány három százalék alá került, és úgy néz ki, ezt idén is sikerül tartani. Szintén kedvező, hogy az államadósság valóban csökkent, de ezek drága lépések voltak. Úgy vélte, jó a munkahelyvédelmi programok sorozata is.

Kifejtette, azonban kevés fejlesztési forrás áll rendelkezésre, mert a lakosság megtakarításai szerények, a vállalatok elhalasztják a beruházásaikat, és a külföldi cégek kiviszik az országból a profitjukat. Szűk a mozgástér, és ezen úgy lehetne változtatni, ha egyszerűbb adószerkezetet vezetnének be - vélekedett. Megjegyezte, nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az oktatásra, a kutatásra-fejlesztésre, a szakképzésre és az innovációra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG