3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A kormány alulbecsülte az idei inflációt. Vagy az MNB felül?

A monetáris tanács nyilvánosságra hozta a legfrissebb makroszámait, ebből pedig az derül ki, hogy a testület magasabb inflációt vár idén, mint a kormány. A Pénzügyminisztérium változatlanul 2,8 százalékkal számol erre az évre, a tanács viszont 3,2-3,3 százalékkal.

Márciusban - az előző inflációs jelentés idején - még 2,6-2,8 százalékot jelezte előre, vagyis időközben romlottak a kilátások. Emögött megítélésünk szerint az élelmiszerárak változatlan ütemű emelkedése áll, amit a szűkösebb kínálat (a járvány miatt nehézkessé vált termelés és szállítás) és az alapvető élelmiszerek iránti változatlan kereslet magyaráz. A részletek majd a csütörtökön megjelenő inflációs jelentésből derülnek ki.

A következő évre viszont valamivel kedvezőbb pályát lát a tanács, mint három hónappal ezelőtt.

Az előbb említett számok abból a szempontból igazán érdekesek, hogy mire számíthatnak a nyugdíjasok idén. A nyugdíjuk 2,8 százalékkal emelkedett az év elején, de az év eddig eltelt időszakában a körükben intenzívebb inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal. Lapunk számítása szerint öt hónap átlagában 3,9 százalékos volt a nyugdíjas infláció, ami érdemben meghaladja az előbb említett 2,8 százalékot.

A nyugdíjakról szóló törvény alapján tehát járna a kiegészítés, amennyiben ezek a folyamatok változatlanok marandának az év első nyolc hónapjában - a jogszabályok szerint ugyanis az ebben az időszakban mért nyugdíjas inflációt kell alapul venni a kiegészítés megállapításakor, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árindexet.

A tegnap megjelent számok alapján is járna az időseknek a kompenzáció a tervezettnél magasabb infláció miatt, hiszen a 3,2-3,3 százalék is nagyobb, mint a kormány 2,8 százalékos terve. Ráadásul a jegybanki stáb a fogyasztói árindexre vonatkozó előrejelzését közölte, nem a nyugdíjas inflációra, ami - mint említettük - idén elszakadt a teljes társadalmat leképező kosár szerint számolt inflációtól.

A kormány egyelőre kitart a maga száma mellett, ezt kérdésünkre a korábbi Kormányinfókon megerősítette Gulyás Gergely miniszter. Aki azonban egyértelművé tette, hogy amennyiben ennél magasabb lenne az infáció, akkor a nyugdíjasok megkapják a kiegészítést, amire novemberben kerülne sor.

A következő évben 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a parlament előtt lévő költségvetési törvényjavaslat szerint. A jegybanki előrejelzés arra az évre is magasabb - 3,2-3,3 százalékos - áremelkedést vetít előre, bár ez a különbség jóval csekélyebb, mint ami idén kialakulni látszik. A nagy kérdés itt is az, hogy a nyugdíjasok kosara szerint számolt infláció mekkora lesz. Ugyanakkor jövőre már bejön a 13. havi nyugdíj első, egy heti részlete, ami az átlagnyugdíj esetében mintegy 35 ezer forintot jelent éves szinten a havi nyugdíjon felül. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG