4p

A vártnál sokkal jobban javult az amerikai fogyasztói hangulat, a gazdasági teljesítmény növekedése pedig kissé gyorsult.

Az előzetesen becsültnél erőteljesebben javult januárban a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe.

A pénteken közzétett végleges adatok szerint a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe januárban 56,4 pontra, 2025 augusztusa óta a legmagasabbra emelkedett a decemberi 52,9 pontról. A januári volt sorban a második javulás.

A január elején közzétett előzetes becslésben kevésbé javuló, 54,0 pontos januári mutató szerepelt.

A hangulatindex januári értéke 21,3 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, havi szinten azonban 6,6 százalékkal erősödött a mutató.

A Michigani Egyetem közleménye kiemelte: a javulás összességében szerény, azonban széles körű volt: minden jövedelmi csoportban, minden iskolai végzettség esetében, az idősebb és fiatalabb fogyasztóknál, valamint a republikánusoknál és a demokratáknál egyaránt megfigyelhető volt.

Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója a decemberi 54,6 pontról 57,0 pontra javult, szemben az előzetesen közölt 55,0 ponttal.

A jelenlegi helyzetet tükröző almutató pedig az előző havi 50,4 pontról 55,4 pontra ugrott, miközben az előzetes becslésben 52,4 pontos adat szerepelt.

Az egyéves időtávú inflációs várakozás az előző havi 4,2 százalékról 4,0 százalékra, tavaly január óta a legalacsonyabb szintre csökkent.

Az ötéves inflációs várakozás az előző havi 3,2 százalékról 3,3 százalékra gyorsult. A hosszú távú inflációs várakozások 2024-ben 2,8 százalék és 3,2 százalék között mozogtak, 2019-ben és 2020-ban pedig 2,8 százalék alatt maradtak – emelte ki a Michigani Egyetem közleménye.

A Michigani Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszáma az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adó fogyasztás várható alakulásának.

A Michigani Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább 500 embert kérdeznek meg telefonon.

Mindeközben az amerikai gazdasági aktivitás növekedése minimális gyorsulást mutatott januárban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.

Az amerikai feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok egyesítésével képzett kompozit BMI értéke 52,8 pontra emelkedett januárban a decemberi 52,7 pontról.

A BMI 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének zsugorodását, 50 pont feletti értéke pedig annak növekedését jelzi.

A szolgáltatóipari BMI az előző havival megegyezően, 52,5 ponton állt az év első hónapjában, elmaradva az elemzők által várt 52,8 ponttól.

Az S&P Global Market Intelligence által közzétett amerikai szolgáltatóipari BMI januárban már a 36. egymást követő hónapban állt a növekedést jelző 50 pont feletti tartományban.

Az amerikai feldolgozóipari BMI előzetes értéke az elemzői konszenzusban szereplő 52,0 pont helyett 51,9 pontra emelkedett a decemberi 51,8 pontról.

Az S&P Global gazdaságkutató intézet által közzétett amerikai feldolgozóipari BMI tavaly csak júliusban volt a zsugorodást jelző 50 pont alatti tartományban.

Az S&P Global felmérésének előzetes adatai alapján az Egyesült Államokban januárban összességében minimálisan gyorsult a gazdasági teljesítmény növekedése. Az előző havival közel azonos ütemű bővüléshez a szolgáltatószektor decemberivel megegyező teljesítménynövekedése és a feldolgozóipar előző havinál minimálisan gyorsabb bővülése egyaránt hozzájárult.

Összességében az új megrendelések az előző havinál jelentősebben nőttek, míg a foglalkoztatás szerényen emelkedett, ugyanakkor a jövőbeli kibocsátással kapcsolatos várakozások optimisták maradtak, azonban enyhén romlottak. Az árnyomás összességében magas volt, az inputárak és az értékesítési árak egyaránt számottevően nőttek, részben a vámoknak tulajdoníthatóan. A feldolgozóiparban fokozódott az árnyomás, míg a szolgáltatási ágazatban ugyanakkor mérséklődött az árnövekedés, részben az erősödő versenynek köszönhetően.

Chris Williamson, az S&P Global Market Intelligence vezető közgazdásza az adatokat kommentálva kiemelte: az amerikai gazdasági aktivitás tovább bővült decemberben és januárban, azonban a növekedés üteme lassult az ősszel látottakhoz képest. A BMI-adatok decemberre és januárra is 1,5 százalékos évesített GDP-növekedést jeleznek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG