2p
Leelőztük az európai átlagot, a régióhoz képest azonban erősen alulteljesít a magyar gazdaság az Eurostat adatai szerint.

Az euróövezetben 1,6, az unióban 1,8 százalékkal nőtt a gazdaság a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, adta közre az Eurostat. Az első negyedévben még 0,6, illetve 0,5 százalék volt a növekedés. A Központi Statisztikai Hivatal még reggel közölte a legfrissebb növekedési adatokat, a naptárhatástól tisztított adat szerint 1,7 százalékkal nőtt a magyar bruttó össztermék a második negyedévben. Bár az eredmény szép – Varga Mihály szerint tartható lesz idén a 2,5 százalékos növekedés –, ha egy pillantást vetünk a régióra, máris árnyaltabb képet kapunk.
Így változott az európai és az amerikai GDP mutató az elmúlt években. Forrás: Eurostat

Lemaradtunk, mint a borravaló

Bár a környező országok közül a horvátok, csehek, és a szlovénok jelentésére még várni kell, a már meglévő adatok alapján máris nincs akkora ok az örömre. Bulgáriában és Lengyelországban 3-3 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben, Szlovákiában 3,7 százalékkal, a románok pedig bődületesen belehúzva, a válság óta nem látott 5,9 százalékos növekedést értek el ebben az időszakban. Ezzel egyedül az osztrákokat sikerült túlszárnyalni a környező országok közül, ők csak 1,3 százalékkal növelték a GDP-t.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG