2p
A nyers adatok szerint 2,6, kiigazítva 1,7 százalékkal nőtt a magyar GDP. Az első negyedévnél lényegesen jobb az adat, a várakozásokat is felülmúlja - kérdés, hogy lesz ebből 3 százalék körüli növekedés.

A nyers adatok szerint 2,6, a kiigazított adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt a második negyedévben a magyar GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH közlése szerint a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, valamint az ipar és a mezőgazdaság járultak hozzá. Az építőipar teljesítménye ugyanakkor továbbra is mérsékelte a növekedést.

A várakozások felett

Magyarország második negyedéves teljesítménye az elemzői várakozások felett alakult, hiszen míg a hazai konszenzus az éves növekedést 2,1 százalékra becsülte, a KSH előzetes adatai alapján a teljesítmény 2,6 százalékot tett ki, ami még az ING – a piacon optimistának számító – előrejelzésénél is jobb - kommentálta az adatokat Virovácz Péter, az ING szenior makroelemzője.

A termelési oldalról vélhetően a szolgáltatások húzták a növekedést, hiszen a kiskereskedelmi forgalom stabil növekedést mutatott az április-június időszakban, mind negyedéves, mind éves összevetésben. Az ipari teljesítmény is kedvezően alakulhatott, hiszen a termelési és értékesítési volumenek alapján is pozitív lehetett a GDP-növekedéshez való hozzájárulása.

Vélhetően ez járulhatott hozzá leginkább a növekedés ilyen mértékű gyorsulásához negyedéves alapon (–0,7 után 1,1 százalékos negyedév/negyedév GDP-növekedés). Az építőipar is már mutatott biztató jeleket, főként a tegnap közzétett júniusi adatok alapján, ami arra mindenképpen elég volt, hogy negyedéves bázison már bővüljön az építőipar teljesítménye - véli a szakember.

Mindezen folyamatokat átfordítva a felhasználási oldalra, vélhetően a fogyasztás lehetett az elsődleges húzóerő a gazdaságban, miközben az élénkülő ipar jótékony hatást gyakorolhatott a nettó exportra.

Hogy lesz így meg a kormány célja?

Összességében, mivel az ING előrejelzésénél valamelyest magasabban alakult a GDP tényadat, ezért akár a korábban előrejelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az idei év második felében átlagosan 3,2 százalékos – kiemelkedő – növekedés lenne szükséges - írja Virovácz Péter.


Forrás: KSH
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG