1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kormány első olvasatban elfogadta a 2013-as költségvetési törvény tervezetét, és már jövő hét pénteken benyújthatják a parlamentnek - írja az Origo. A Széll Kálmán Terv 2.0 már tartalmazta a jövő évi költségvetést érintő főbb terveket, azonban mégis lehet számítani meglepetésekre. A kiszivárgott hírek szerint jelentős forrásrendezésekre az önkormányzatok számíthatnak és a tárcák költségvetését is megkurtítanák.

Az Origo hírportál értesülése szerint a kormány első olvasatban elfogadta a 2013-as költségvetési törvény tervezetét, és a jövő heti ülésén fogja véglegesíteni, hogy jövő hét pénteken benyújthassa a parlamentnek.

Amit eddig tudni lehetett

A kormány tervei szerint 2013-ban az államháztartás hiánya a GDP 2,2 százalékára csökken majd. A Széll Kálmán Terv 2.0 szerint a hiánycél elérését a közszféra működési kiadásainál is érvényesített költségvetési takarékosság, a megtakarítások és a Széll Kálmán Tervben is ismertetett intézkedések biztosítják majd.

A korábbi tervek szerint a kiadások csökkentése a gyógyszertámogatási rendszert is érinti, melynek újbóli felülvizsgálatával 40 milliárd forintos megtakarítás érhető el. A 2012. évi előirányzatoknál előírt közel 45 milliárd forint megtakarítás beépül a 2013. évi tervezés bázisába. A Széll Kálmán Terv szerint a vagyonfejezet kiadásainál 20 milliárd forint megtakarítást eredményez a többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok tevékenységének és szervezeti kereteinek racionalizálása és közfeladataik ellátási kötelezettségeinek módosítása, valamint Kutatási és Technológiai Innovációs Alap részére nyújtott állami támogatási kötelezettség helyett uniós források bevonása 25 milliárd forint megtakarítást eredményez majd. A nagyvárosi tömegközlekedés központi költségvetési támogatása 10 milliárd forinttal csökken, mivel az egyéni közlekedési módokat használók jelenleg nem járulnak hozzá megfelelő mértékben a rendszer működtetéséhez, miközben élvezik az annak révén jelentkező előnyöket, ami felülvizsgálatra kerül.

A bevételek növelése érdekében 2013 január elsejétől vezetnék be a pénzügyi tranzakciós illetéket, más néven sárgacsekk-adót, melytől 130 milliárd forintot remél a kormány. A távközlési illeték jövőre 52 milliárddal növelheti az állam bevételeit, az energiaellátók jövedelemadójának fenntartása és az adóalap szélesítése 55 milliárd forintos bevételt jelenthet.

A kormány korábbi szándékai szerint a biztosítókra jelenleg kivetett három adónem (pénzügyi szervezetek különadója, baleseti adó, tűzvédelmi hozzájárulás) kiváltására új, egységes biztosítási adó kerül bevezetésre, amely 15 milliárd forintnyi adóbevételt eredményez. Valamint jövőre 15 milliárd többletbevétel várható a fordított áfa bevezetésétől a mezőgazdaságban, és 75 milliárddal emelné a bevételeket az e-útdíjból tervezett bevételek emelt szintű indítása.

Jönnek még meglepetések

Az Origo hírportál értesülése szerint jelentős forrásátrendezésre lehet számítani az önkormányzatoknál, melynek oka, hogy az állam oktatási és egészségügyi intézményeket, feladatokat vesz át jövőre a helyhatóságoktól. A forrásátrendezés része, hogy eddig az önkormányzatoknál hagyott illetékbevételt elvonja a központ, mellyel jövőre 12 milliárd jut majd a központi kormányzathoz. A tervek szerint jövőre a gépjárműadó 60 százaléka is a központi költségvetésbe fog befolyni.

A kormány ezek mellett az iskolai normatívákat is csökkenteni akarja. Ez azért érinti az önkormányzatokat, mert az iskolák félig önkormányzatiak, félig államiak lesznek: központilag intézik a taneszközök beszerzését, az állam lesz a pedagógusok és segítőik foglalkoztatója, de az intézmények működtetése, üzemeltetése, valamint a gyerekétkeztetés marad az önkormányzatok feladata.

Jövőre kormány további 40 milliárdos kiadáscsökkentést akar végrehajtani a gyógyszerkasszáknál, melynek lényege, hogy ha a gyógyszerkassza átlépné a 230 milliárdos limitet, akkor a gyógyszergyártókkal a teljes túlköltést megtérítettnék. Jelenleg a gyógyszergyártóknak csak részlegesen kell állniuk a túlköltést. A költségvetési tervezet a minisztériumok keretösszegeit is megkurtítaná, a tárcáknak tízmilliárdokkal kevesebb pénzből kellene jövőre kijönniük.

A tervekben újabb áfaemelés nem szerepel, ugyanakkor még tartalmazza az evát, holott korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy jövőre már életbe léphet az evát felváltó új vállalkozói adó. A 2013-as költségvetési tervezetben szereplő eva feltüntetésének oka lehet, hogy még nincs kormánydöntés az új adóról, így pedig a meglévő szabály alapján lehet összeállítani a büdzsét.

Jövőre valóban egykulcsos lesz az egykulcsos

A tervek szerint a sárgacsekk-adóból valamivel több, mint 130 milliárdot remél a kormány. A kormány korábbi vállalását teljesítve 2013-ban kell kivezetnie a válságadókat és a Bankszövetséggel kötött megállapodás értelemében felére csökkentenie a bankadót.  A biztosítókat az új adó, a biztosítási adó fogja terhelni, a bankoknak pedig a költségvetési terv alapján 70 milliárd forintnyi banki különadót kellene utalniuk az államkasszába.

A költségvetési tervből az látszik, hogy a kabinet kitart azon ígérete mellett, hogy jövőre valóban egykulcsos lesz az egykulcsos személyi jövedelemadó, a tervezet szerint megszüntetik az 1,27-es szorzót 2013-ban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG