1p
Hosszú évek óta nem látott havazás okoz egyre nagyobb közlekedési fennakadásokat Nagy-Britannia déli vidékein, köztük Londonban és környékén
Hosszú évek óta nem látott havazás okoz egyre nagyobb közlekedési fennakadásokat Nagy-Britannia déli vidékein, köztük Londonban és környékén

Hosszú évek óta nem látott havazás okoz egyre nagyobb közlekedési fennakadásokat Nagy-Britannia déli vidékein, köztük Londonban és környékén, ahol már repülőtereket és autópályákat kellett lezárni. Londont hétfő hajnalban egybefüggő, vastag hótakaró borította, és továbbra is sűrűn havazott.

Hasonló volt a helyzet a kelet-angliai partok mentén, a délkeleti Kent grófságban, valamint az ország délnyugati részén fekvő Wales tartományban. Londonban legalább hat éve nem esett ekkora hó.

Vasárnap este több órára le kellett zárni a brit fővárost kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül kettőt, a Gatwicket és a Cityt a kifutópályák jegesedése miatt.  Gatwicken, a második legnagyobb brit repülőtéren 23 járatot töröltek, és 18 másikat egyéb repülőterekre irányítottak át.

A BAA repülőtér-üzemeltető cég azt javasolta a hétfőn Londonból, vagy Londonba utazóknak: indulás előtt ellenőrizzék, hogy járatukat nem érintik-e az időjárás okozta fennakadások.

Hétfőn hajnalban a London körüli autópályagyűrűt, az M25-öst is több szakaszon le kellett zárni a havazás miatt. Az előrejelzések hétfőre további jelentős havazást jósolnak Londonban és a déli országrész egészében.

Nagy-Britannia az utóbbi másfél évtized legkeményebb telét éli: a meteorológia hivatalos kimutatása szerint 1995-96 óta nem volt ilyen hideg a tél az általában enyhébb atlanti klímához szokott országban. Rendszeresek a mínusz 10 fok alatti hőmérsékletek, a déli partok előtt évtizedek óta először több helyen befagyott a tenger. Január végén volt egy átmeneti enyhülés, február azonban ismét erőteljes lehűlést és ezúttal komoly havazást is hozott.

Katasztrofális állapotok a Dunántúlon
Koris délelőtt, szánkós délután?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG