4p
A vasárnapi lengyel önkormányzati választáson a kormányzó PIS jelöltjei vezetnek, de csak kevéssel, és elveszítették a városokat, köztük a fővárost – derül ki az előzetes becslésekből. Várhatóan koalíciós megállapodásokat kell majd kötniük de kérdés, ki hajlandó velük összeállni. A választást az EU is nagyon figyeli.
Archív fotó: EPA/Adam Warzawa

Vasárnap helyhatósási választásokat tartottak Lengyelországban, amit fokozott figyelemmel követnek nyomon sok helyen, köztük Brüsszelben is. Az EU-val gyakran szembehelyezkedő, nagy lélekszámú ország fontos szerepet játszhat ugyanis az Európai Parlament jövő évi újraválasztásánál.

Több hírforrás az AFP hírügynökségre hivatkozva azt írja, a választáson a kormányzó PiS (Jog és Igazságosság Pártja) megnyerte a vidéki településeket, de elveszítette a városok nagy részét, köztük a fővárost. A párt számára ez az első komoly megmérettetés 2015 óta, amikor nagy többséggel hatalomra került.

Az Ipsos exit pollja (a választókörzetekben a helyszínen készített közvélemény-kutatása) szerint a PiS országosan 32,3, az ellenzéki, centrista liberálisnak nevezett Polgári Platform tömörülés (KO) pedig 24,7 százalékot ért el.

Ki lesz a királycsináló?

Utalnak arra, hogy a PiS népszerűségét a robosztus gazdasági növekedés és a bőkezű szociális kiadások alapozzák meg. Megjegyzik, hogy az eredmények alapján azonban sok településen nem fognak tudni egyedül kormányozni. Szövetségesük viszont kevés van, ha egyáltalán van.

A “királycsináló” a lengyel kisgazdapárt, a PSL lehet, amely 16,6 százalékot szerzett a becslések szerint. Vezetőjük, Władysław Kosiniak-Kamysz azonban vasárnap kizárta az ilyen helyi koalíciók lehetőségét.

Figyelmeztetés a populistáknak

Varsóban Rafal Trzaskowski, a KO jelöltje 54 százalékkal nyerhetett, a PiS embere 30,9 százalékot kaphatott. Hivatalos végeredmények legkorábban kedd estére várhatók.

A Bloomberg cikkének címe szerint “a lengyel választók figyelmeztetést küldtek a kormányzó populistáknak a helyi szavazáson”. Az ellenzék váratlanul megnyerte Varsót, a kormány “Lengyelország először” szlogenű kampányát az EU-val való konfliktusok és egy kiszivárgott hangfelvétel ásta alá.

Emlékeztetnek rá, hogy a PiS 2015-ben még 38 százalékot szerzett, de a mostani választás előtti felmérések is többet mutattak neki. (Viszont az ellenzéki KO pártjai is hasonló mértékben veszítettek szavazatokat 2015 óta, a PSL ugyanakkor jelentősen növelte támogatottságát a Bloomberg ábrája szerint.)

Magas részvétel, több helyen második forduló lesz

A magyar MTI szerint a PiS 9 vajdaságban győzött, a KO 7 vajdaságban kapta a legtöbb szavazatot. A PiS a hagyományosan konzervatív keleti vajdaságokban kapott nagyobb támogatást, emellett a nyugatabbra fekvő Alsó-Sziléziai vajdaságban is nyert. Egyes vajdaságokban viszont a KO és a PSL, illetve más ellenzéki tömörülések is feltehetőleg koalíciókat kötnek. 
Az exit poll tíz nagyvárosban a főpolgármester-választásra vonatkozóan is készült. Ennek alapján hat helyen a KO jelöltje győzött. Így történt valószínűleg Varsóban is, ahol a KO Rafal Trzaskowski volt külügyminiszter-helyettest (54,1 százalék) állította a kormánykoalíció jelöltjével, Patryk Jaki igazságügyi miniszter-helyettessel (30,9 százalék) szemben.
Katowicében a PiS által is támogatott független jelölt nyert. Három nagyvárosban (Krakkó, Gdansk, Kielce) második fordulót kell tartani, ott a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.
A PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski úgy kommentálta az előzetes eredményt: ez jó előrejelzés a jövő évi parlamenti választásokra nézve. 
A PO elnöke, Grzegorz Schetyna viszont a polgármesteri választások előzetes eredményeire utalva úgy látta: a szavazás első lépést jelent az ellenzék jövőbeli győzelméhez.
A részvételi arány az exit poll szerint 51,3 százalékos volt, ami rekord magas eredmény a rendszerváltás utáni helyhatósági választások történetében - írta az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom zárja be a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG