4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A BRICS nem titkolt célja, hogy átalakítsa Eurázsia, Afrika és Latin-Amerika gazdaságpolitikai koncepcióját és ellensúlyt nyújtson a nyugati dominanciával és az amerikai hegemóniával szemben. Kína elismeri Oroszország kelet-európai érdekeit, Oroszország pedig elismeri Kína érdekeit a Dél-kínai tengeren. Kína már több kőolajat importál Oroszországtól, mint Szaúd-Arábiától, az orosz-kínai kereskedelem egynegyede pedig már jüanban bonyolódik.

Oroszország és Kína minden nehézséget legyőz és minden feladatot megold együtt - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Hszi Csin-ping kínai elnöknek a baskírföldi Ufában tegnap végetért kétnapos BRICS-csúcstalálkozón.

A Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát magába foglaló tömörülés elnöki feladatait Oroszország április elsején vette át. A BRICS-országok a Föld területének 26 százalékát foglalják el. Lakosságuk együtt a világ népességének 42 százalékát teszi ki, GDP-jük együttesen a világ gazdasági teljesítményének 30 százalékát jelenti. 2013-ban a világ kereskedelmi forgalmának 16,1 százalékát adták, míg a Föld országainak katonai kiadásaiból 10,8 százalékos, a hagyományos energiahordozók termeléséből 40,2 százalékos volt a részesedésük.

 

A BRICS nem titkolt célja, hogy átalakítsa Eurázsia, Afrika és Latin Amerika gazdaságpolitikai koncepcióját és ellensúlyt nyújtson a nyugati dominanciával és az amerikai hegemóniával szemben. Mauro Viejra brazil külkapcsolati miniszter ki is jelentette, hogy Brazília nem ismeri el a Moszkvával szemben életbeléptetett nyugati szankciókat, mert annak legitimációja kérdéses és csupán a régió gazdaságai isszák meg a levét. Hozzátette, hogy Brazília egyébként sem ismer el semmiféle szankciót, amelyet az ENSZ-et megkerülve hoznak egyesek.

 

Moszkva-Peking biztonságpolitikai tengely

Az orosz-kínai politikai-gazdasági kapcsolatok különösen elmélyültek az ukrán válság kitörése óta. Hszi Csin-ping kínai elnök részt vett a náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelem 70. évfordulóján tartott moszkvai katonai díszszemlén is. A közös érdek pedig gyakran tükröződik az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol Oroszország és Kína vétója sok fejfájást okozott Washingtonnak és szövetségeseinek. Moszkva és Peking csendben támogatja egymást a saját érdekszféráinak a védelmében is. 

Dmitrij Trenin, a Carnegie moszkvai központjának elemzője szerint ezt az ukrán válság és Dél-kínai-tenger körüli feszültség tükrözi a legjobban: „Kína elismeri Oroszország kelet-európai érdekeit, Oroszország pedig elismeri Kína érdekeit határai közelében, és ugyan egyik sem lép fel aktívan a másik javára, mindkét fél betartja ezt a kedvező semlegességet. Nem fogják egymást bírálni azokban az ügyekben, amelyek alapvető érdekeiket érintik.”

A másik nagyon fontos közös terület az energetika. Idén például több kőolajat importált Oroszországtól Kína, mint Szaúd-Arábiától – a 2010-es mennyiséget gyakorlatilag megduplázták. A közelmúltban 400 milliárd dolláros keretmegállapodást kötöttek gázimportra Kínában – hála az oroszok számára szűkülő európai piacnak. Kínának létfontosságú, hogy leépítse a környezetszennyező szénalapú energiát, Oroszország pedig, mint egy már egyébként is adott geopolitikai partner, jó lehetőséget kínál Peking számára //privatbankar.hu/makro/igy-hullik-szet-putyin-alma-mar-latjuk-ki-nevet-a-vegen-277347

Egymás között lehetőleg nemzeti valutában kereskedjünk

A csúcstalálkozó előtt egy nappal a BRICS hivatalosan is elindította a kezdetben 50, majd 100 milliárd dolláros alaptőkéjű fejlesztési bankját, a New Development Bankot. A BRICS-csoport saját valutaalapot (Contingent Reserve Bank) is létrehoz, valamint külön hitelminősítő szervezet létesítésén is gondolkodik. 

A BRICS csoport azt is elhatározta, ezentúl többet fognak kereskedni egymás között nemzeti valutájukban. Márpedig multilaterális kereskedelmük volumene tavaly már elérte a 291 milliárd dollárt, az orosz-kínai kereskedelem egynegyede pedig már jüanban bonyolódik.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 12:30
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedik holnaptól.
Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG