4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A terrorfenyegetettség miatti fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós elnökválasztás első fordulója, amelynek során közel 47 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 11 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, akik két héttel később megmérkőzhetnek az államfői székért.

Miután a tengerentúli francia területek mintegy egymillió választópolgára már szombaton leadhatta szavazatát, vasárnap reggel nyolc órakor az anyaországban is kinyitottak a szavazóhelyiségek, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

A Charlie Hebdo ellen 2015 januárban elkövetett merénylet óta a köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer járőröző rendőr is biztosítja a 66 546 ezer választóhelyiséget, s a főbb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak.

A hatóságok egyik elsődleges célja, hogy a csütörtöki terrortámadást követően ne alakuljanak ki sorok a választókörzetek előtt, amelyek potenciális célpontokként szolgálhatnának merényletekhez.

Most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jelölteti magát újra, és a szoros eredményt jelző felmérések szerint négy jelöltnek is esélye van arra, hogy bejusson a május 7-i második fordulóba.

Este már fogunk tudni közelebbi eredményt

Az első becslések és részeredmények este 8 órától várhatók. Az exit-poll eredmények alapján hagyományosan a második fordulóba jutott két jelölt fotója pontban este 8 órakor megjelenik a televíziók képernyőjén. A várható szoros eredmény miatt a közvélemény-kutatók ezt most nem garantálják este 8 órára, s azt is kilátásba helyezték, hogy három fotó fog megjelenni, mielőtt fokozatosan megérkeznek a biztosnak tekinthető részeredmények.

A francia elnökválasztásokon általában nyolcvan százalék feletti részvételéhez képest a várhatóan viszonylag alacsony részvétel (68-72 százalék között a felmérések szerint) és a bizonytalanok még mindig közel harminc százalékos aránya is annak köszönhető, hogy sem a baloldal, sem a jobboldal nem tudja dominálni a kampányt, amelyet sokáig a konzervatív Francois Fillon családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása, illetve a radikális jobboldali Nemzeti Front állítólagos fiktív uniós állásai miatt megindult ügyészi eljárások határozták meg.

A hagyományos pártok politikai tehetetlenségével és szétesésével szemben valamennyi jelölt a politikai rendszer megújítását ígéri, a törésvonalak pedig az Európához fűződő viszonyban mutatkoztak meg. Ennek a törésvonalnak a két ellentétesen kiemelkedő pólusa lett a magát a bal- és jobboldal fölé helyező szuverenista, bevándorlásellenes, rendpárti és Európa-ellenes 48 éves Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és az Európa-barát, függetlenként induló 39 éves Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere. A jelöltekről itt írtunk bővebben is. >>>

Kiélezett harc lesz

A rendőrök ellen elkövetett csütörtöki merényletet követően készült utolsó felmérések szerint a korábbi erőviszonyok alapvetően nem változtak:  Macront a választók 23-24,5 százaléka támogatja, míg Le Pen a voksok 22-23 százalékára számíthat. Amennyiben ők ketten jutnak be a május 7-i második fordulóba, akkor a felmérések szerint a centrista jelölt lehet Franciaország következő elnöke; 65 százalékkal győzheti le a radikális jobboldali jelöltet. Az utóbbi két hét közvélemény-kutatásai szerint azonban nem garantált egyikük helye sem a második fordulóban.

A botránya miatt a favorit helyről a harmadik helyre csúszott, a szintén Európa-párti 63 éves Francois Fillon visszaszerzett valamennyit megtépázott népszerűségéből, s jelenleg a voksok 19-21 százalékára számíthat. De nem lehet leírni a radikális baloldal jelöltjét, az európai szerződések felmondását és a NATO-ból történő kilépést ígérő 65 éves Jean-Luc Mélenchont sem, akinek 18-19 százalékot prognosztizálnak a közvélemény-kutatók.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG