3p
Az állami vállalatoknál átlagosan 12 százalékos béremelés jön jövőre, de nem mindenki kap ugyanannyit - elég lesz ez a munkaerőhiány megoldásához?

A postánál, a MÁV-nál, a Volán-társaságoknál, valamint a vízügyi ágazatokban továbbra is súlyos a munkaerőhiány, így várhatóan újabb, az érdekképviseletek, a cégvezetők, valamint a fenntartó közötti tárgyalásokra kerülhet sor januárban - írja a Magyar Idők.

A tavaly megkötött, hároméves bérmegállapodás alapján átlagosan 12 százalékkal nőnek jövőre a bérek az állami vállalatoknál, hamarosan indulnak a tárgyalások arról, ezen belül ki mekkora béremelést kaphat.

Valamit kezdeni kell a munkaerőhiánnyal

Így emelkedik jövőre a minimálbér

Jövőre folytatódik a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése. Előbbi az idei bruttó 127,5 ezerről 8 százalékkal 138 ezer forintra nő, a munkavállaló 91 800 forintot kaphat kézhez. A garantált bérminimum idei bruttó 161 ezer forintról 12 százalékkal 180 ezer forintra emelkedik, amelyből a dolgozó 123 700 forintot vihet haza.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére elmondta, már korábban kezdeményezték egy új fórum létrehozását a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának mintájára, amely reményeik szerint már januárban összeülhet. Ott lesznek az állami vállalatok vezetői, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára valamint a szakszervezetek. Palkovics szerint közösen kell megoldást találni a munkaerőhiány enyhítésére, a problémát  csak nemzetgazdasági szinten lehet kezelni, vállalati szinten már nem orvosolható a jelenség.

A szakszervezeti vezető szerint a béremelés mellett a kafetériakeret bővítése, a biztosítások, egészségügyi járandóságok szélesítése, valamint egyéb szociális intézkedések bevezetése is segíthet.

Mekkora a munkaerőhiány az állami cégeknél?

A Postánál: a mintegy 30 ezer fős vállalatnál szeptember végén ötszáznál kevesebb betöltetlen állás volt, ebből a hálózati területen száz, a logisztikai területen négyszáz.  A posta nemrég váratlanul csomagfeladási limitet vezetett be >>

A BKV-nál korábbi hírek szerint legalább 150-200 sofőr hiányzik; az érdekképviseletek itt 500 emberről beszélnek. Akkora a sofőrhiány,  hogy a társaság irodistákkal, mérnökökkel, szerelőkkel próbálja pótolni a hiányzó buszsofőröket - már ha van megfelelő jogosítványuk és egészségileg is alkalmasak. Más szakszervezeti képviselők szerint ugyanekkora lehet a munkaerőhiány a vidéki Volán-társaságoknál is. A buszsofőrök háromszoros bérért mennek Ausztriába dolgozni.

Megoldja-e a munkaerőhiányt a minimálbéremelés?

A gazdaság válság óta a legnagyobb béremelési hullám figyelhető meg a magyar gazdaságban. Elemzések szerint a bérek növekedése mögött két tényező áll: a munkaerőhiány és a minimálbér, garantált bérminimum emelése (a jövő évi minimálbér szintjéről lásd keretes írásunkat). Meglepő, hogy az átlagbér emelkedése még a minimálbér emelésének a szintjét sem érte el. Ha viszont az adatok mögé nézünk, akkor érdekes fordulat látszik a kiscégek körében - részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG