2p

A világ legértékesebb cége, az amerikai Apple és a Szegeden építkező kínai BYD az elmúlt évtizedben titokban együttműködött egymással az autóakkumulátorok fejlesztésében.

Az Apple Inc. és a BYD Co. éveken át együttműködött az amerikai vállalat villanyautó-fejlesztési projektjében, amit az idei év elején feladtak – vette át Bloomberg hírét a Yahoo Finance. Nagy hatótávolságot biztosító akkumulátorokat fejlesztettek közösen, amelyek tömeggyártásra alkalmas kései utódait ma a kínai autógyártó autóiba építik.

Az ügyhöz közel álló forrásoktól származó információ szerint a felek 2017-ben találtak egymásra, miután mindkettőjük érdeklődése a lítium-vasfoszfát akkumulátorok (LFP) irányába fordult. Ettől nagyobb hatótávolságot és biztonságosabb üzemeltetést vártak. Bár az Apple-nek nincsenek szabadalmi jogai a BYD autóiban ma használt akkukban, az együttműködés jól jelzi, milyen messze jutott autógyártási álma megvalósításában.

Titkos együttműködésre derül fény
Titkos együttműködésre derül fény
Fotó: Depositphotos

Az amerikai technológiai óriás nagyjából egymilliárd dollárt (370 milliárd forint) kötött egy évtized alatt autógyártási projektjére, amiről sokáig azt hitték a szakértők, hogy az Apple legújabb nagy dobása lehet. Idén februárban aztán becsukták a boltot, mert úgy ítélték meg, hogy nem tudnak olyan elektromos autóval előállni, ami akkora ugrás lenne ezen a téren, mint az első iPhone okos telefon megjelenése volt 2007-ben.

Az informátorok szerint az Apple és a BYD közösen fejlesztett akkutechnológiája az amerikai cég régi szokása szerint erősen egyedi volt, azaz csak az ő autóikban lehetett volna használni, miközben azok másfajta akkumulátorokkal nem működtek volna. Az Apple hozta a közösbe az akkuk hőkezelési szaktudását, a BYD a gyártási know-how-t és a LFP technológiát. A Bloomberg értesülésére az amerikai cég nem reagált, a kínai azt tartotta fontosnak közölni, hogy a cég autókban használt LFP-alapú Blade márkanevű akkumulátorok minden szabadalmi joga a birtokukban van. Magyarán ez már nem valamiféle közös termék vagy koppintás. A Blade fejlesztésében részt vevő szakemberek elmondása aszerint a kínai mérnökök sokat tanultak az Apple-lel közös munkából.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG