3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Védelmi kiadásokra megy el az egynegyede, de bőven jut a falra is. De mi lesz az egészségüggyel?

Ahogy arról már korábban írtunk, nem kevesebb, mint ezermilliárd dollárt kért Donald Trump a jövő évi költségvetésben a védelmi kiadások növelésére. A hétfőn előterjesztett terv egyébként 4,4 ezer milliárd dollárral számol 2019-re, így gyakorlatilag az egynegyede csak erre a célra megy majd el. Mindeközben jelentősen csökkentenék az egyes, alanyi jogon járó szociális kiadásokat, köztük például az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare vagy a szegény rétegeket támogató Medicaid programokat is – ennek részleteiről itt írtunk bővebben.

A terv emellett tartalmazza az amerikai-mexikói határon építendő fal költségeit, valamint a régóta várt infrastrukturális beruházásokra vonatkozó elképzeléseket is: a terv 18 milliárd dollárt különítene el a déli határfalra, 85,5 milliárdot szánna a veteránok egészségügyi ellátásának javítására, 13 milliárdot irányoz elő az opiát tartalmú kábítószerek rendkívül elterjedt fogyasztásának visszafogására és a kábítószerfüggők kezelésére.

Épül-szépül Amerika

Az amerikai infrastruktúra megújítására és újjáépítésére 1,5 ezer milliárd dollárt szán Trump költségvetése. Ezt a keretet az amerikai utak, országutak, hidak és más infrastrukturális elemek teljes megújítására fordítják majd, az elemzők szerint egyúttal megváltoztatná annak módját is, ahogyan a szövetségi állam "kezeli" az infrastrukturális beruházásokat. Az eddiginél jóval nagyobb felelősség hárulna ugyanis a szövetségi államokra, ez azonban egyúttal a helyi adók jelentős emelését is előrevetíti.

A tervet bejelentő beszédében Trump leszögezte: "sürgősen szükség van Amerika összeomló infrastruktúrájának újjáépítésére", és hozzátette, hogy "ez lesz Amerika történetének legnagyobb és legbátrabb infrastrukturális beruházása". Emellett Donald Trump Twitter-bejegyzésben közölte: itt az ideje, hogy az Egyesült Államok saját magára költsön, miután "bután kiadott 7 ezer milliárd dollárt a Közel-Keleten".

De vajon megszavazzák?

A költségvetés megtárgyalása és megszavaztatása eddig is akadályokba ütközött, ugyanakkor a tervezet kapu lehet a kétpárti tárgyalások megkezdéséhez. A javaslatnak ugyanis ahhoz, hogy a 100 tagú szenátusban elfogadják, 60 voksra van szüksége, ám a republikánusok többsége csupán 51:49 arányú, tehát a megszavazásához demokrata párti politikusok egyetértésre is szükség van.

Legutóbb azonban problémákba ütközött a tervezet elfogadtatása is, a demokraták ugyanis csak akkor hajlandóak bármit aláírni, ha Trump eláll az illegális bevándorlók gyerekeit védő DACA-program felszámolásától, erről itt olvashatsz bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG