2p
Az orosz hatóság szerint a közösségi oldal megszegte a felhasználók adattárolásáról szóló rendeletet.

Oroszország kész letiltani a Facebookot jövő évtől, amennyiben nem változtat az adatok tárolásával kapcsolatos szabályain – írja a Reuters. A cél, hogy a közösségi oldal üzemeltetője eleget tegyen az orosz törvényeknek és az orosz állampolgárok adatait kizárólag orosz szervereken tárolhassák.

Minderre a Roskomnadzor orosz médiafigyelő hívta fel a figyelmet, akik tavaly már letiltották a LinkedIn nevű üzleti közösségi hálózat weboldalát is hasonló okokra hivatkozva. Az ügy precedensértékű volt az internetes törvények kapcsán, így a többi orosz területen is működő cégre egyre nagyobb nyomás kerül, hogy eleget tegyenek a Vlagyimir Putyin által 2015-ben beiktatott rendelkezésnek.

Nem lehet kivétel

Mindenkinek be kell tartania a törvényt, 2018-ra már minden a szabályok szerint fog működni – nyilatkozta a médiafigyelő elnöke. Alexander Zharov elmondta: nincs kivétel, a vállalatok vagy betartják a hatályos törvényeket, vagy nem működhetnek Oroszország területén, mint ahogy az a LinkedIn-el is történt. Megértjük, hogy sokan használják a Facebookot, ugyanakkor nem ez az egyetlen közösségi oldal – tette hozzá.

Oroszországban egyébként arányaiban kevesen használják a Facebookot, a felhasználók többsége az orosz VK közösségi weboldalt részesíti előnyben. A Twitter már elébe is ment a dolgoknak: a közösségi oldal máris jelezte, hogy lokalizálná adattároló képességeit, ezzel eleget téve a szabályozásnak.

Tele van az ország közösségimédia-függővel

Naponta átlagosan 1,8 órát töltenek a közösségi felületeken magyar fiatalok, főleg kapcsolattartási és tájékozódási céllal. A fiatalok harmada minden szabad percében ránéz a közösségi oldalakra. További részletek a Privátbankár.hu-n.>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG