3p

Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön a dél-kínai Hajnan szigetén rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia, BFA) megnyitóján videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében a világ országainak közös sorsáról és jövőjéről beszélt, de továbbra is Moszkva mellé állt.

Hszi úgy fogalmazott: "minden ország egy hajóban evez", és közösen kell szembenézniük a viharokkal a jövő érdekében. "Elfogadhatatlan bármilyen kísérlet arra, hogy bárki is a tengerbe taszíttasson" - tette hozzá, arra figyelmeztetve, hogy a nemzetközi közösség súlyos nehézségekkel találná szembe magát, ha bármelyik tagját megpróbálná kivetni sorai közül - írja az MTI.

Hszi Csin-ping érezhetően továbbra is Oroszország mellett voksol. Fotó: MTI
Hszi Csin-ping érezhetően továbbra is Oroszország mellett voksol. Fotó: MTI

Kínára az utóbbi időben növekvő nyomás nehezedett amiatt, hogy az ukrajnai háború kapcsán nem ítélte el Oroszországot, és bírálta a nyugati országok Oroszországgal szembeni szankcióit. Az Európai Unió vezetői április elején egyeztettek a kínai elnökkel, felszólítva Pekinget, hogy ne segítsen Moszkvának a nyugati szankciók megkerülésében. Washington pedig Kínával szemben is szankciókat helyezett kilátásba, ha segítséget nyújt Oroszországnak.

A kínai elnök úgy vélekedett: "a tények ismét bebizonyították, hogy a hidegháborús mentalitás, a hegemón ideológia és a hatalmi politika ellehetetleníti a globális békét". Hszi ezúttal is az országok közötti konfliktusok tárgyalásos rendezését szorgalmazta.

Szót emelt mindazonáltal a kettős mérce, az egyoldalú szankciók és a "messzire nyúló" joghatóság ellen. Működésképtelennek nevezte az unilateralizmust, valamint a szélsőséges nyomásgyakorlás, illetve az ellátás megszakításának és az országok közötti kapcsolatok leépítésének gyakorlatát.

Gazdasági kérdésekről szólva a kínai elnök szorosabb makrogazdasági együttműködést sürgetett a világ jelentősebb gazdaságai között a globális ellátási lánc stabilizálása érdekében. Hszi szerint Kína erőteljes lendületet képes biztosítani a járvány utáni talpra állás számára.

A kínai gazdaság ellenállóképességét méltatva nem említette az ország egyes részeit, köztük a fontos gazdasági és pénzügyi központként számon tartott Sanghajt sújtó járványhullám megfékezésére alkalmazott intézkedések gazdaságbénító hatásait. Bár a kínai gazdaság az első negyedévben gyorsuló ütemben növekedett, elemzők szerint az elhúzódó karanténintézkedések visszafoghatják a növekedést.

Hszi az ázsiai országokkal ápolt kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célként beszédében, nyitottabb és nagyobb ázsiai piac kialakítása érdekében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
Makro / Külgazdaság KSH: kedvezően alakultak az árak az iparban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:42
Az ipari termelői árak átlagosan 2,9 százalékkal alacsonyabbak.
Makro / Külgazdaság Kevesebb lett a foglalkoztatott, több a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:30
Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG