2p

„Mélységesen elégedetlen” Kína Trump húzásaival, panaszt is tesznek.

A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy határozottan ellenzi az újonnan kivetett amerikai vámokat és a Peking szerint a nyomásgyakorlás helyett párbeszédre van szükség az Egyesült Államokkal.

„Kína mélységes elégedetlenségét fejezi ki és határozottan ellenzi az amerikai intézkedéseket”

- mondta Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője szerdán.

„Most nem további egyoldalú vámokra van szükség, hanem az egyenlőségen és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre és konzultációra” – hangsúlyozta Lin.

Kína kedden jelentette be, hogy a február 1-jétől érvényes, kínai importárukra kivetett további 10 százalékos amerikai vámokra válaszul maga is vámokat vezet be az Egyesült Államokból származó egyes termékekre. Az akár 15 százalékos vámokat olyan importárukra vetik ki, mint az amerikai szén, földgáz, nyersolaj, továbbá a mezőgazdasági gépek, gépkocsik és kisteherautók.

A vámokon felül a kínai kereskedelmi minisztérium közölte azt is, hogy panaszt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) és monopóliumellenes vizsgálatot indít az amerikai Alphabet, a Google anyavállalatával szemben. Továbbá a „megbízhatatlan szervezetek” listájára vette fel a szintén amerikai PVH Corp-ot és az Illumina biotechnológiai vállalatot is.

Lin Csien szerdán azt is közölte, hogy Peking panaszt tett az Egyesült Államoknál a Panama-csatornával kapcsolatos „felelőtlen” megjegyzések, valamint a csatornával kapcsolatos kínai-panamai együttműködések elleni támadásai miatt – fogalmazott.

„Jelenleg normálisan halad Kína és Panama együttműködése az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében. Reméljük, hogy az érintett felek magabiztosak maradnak, nem hagyják magukat befolyásolni, és a helyes döntéseket az általános kétoldalú kapcsolatok és a két ország népének hosszú távú érdekei alapján hozzák majd meg”

- tette hozzá.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap José Raúl Mulino panamai elnökkel való találkozója során úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlan Kína befolyása a Panama-csatornára és szerinte a közép-amerikai országnak csökkentenie kellene Peking befolyását. A panamai elnök szerint országa nem fogja megújítani a kínai kezdeményezésben való együttműködését Pekinggel.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG