2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Úgy tűnik Oroszország kalkulált a potenciális szankciókkal, amelyek még ma megismerheti a közvélemény. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, már megszokták, hogy mindig szankciókkal sújtják őket.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden előre láthatónak minősítette a Nyugat lépéseit. Mint mondta, európai, amerikai, brit kollégáink addig nem állnak le és nem nyugszanak meg, amíg ki nem merítették minden lehetőséget amely „Oroszország megbüntetését” szolgálják.

Már most mindenféle szankcióval fenyegetnek bennünket, kommentálta a várható történéseket az orosz külügyminiszter, aki hozzátette, megszokták már, hogy bármit tesznek, a nyugati országok okkal vagy ok nélkül, de szankciókat fognak kiszabni.

Szergej Lavrov nyilatkozta alapján úgy tűnhet, hogy Oroszország olyan ártatlan, mint a ma született bárány, ám közben Moszkva hivatalosan is felrúgta a minszki megállapodást, amely a kelet-ukrajnai megyék helyzetét volt hivatott rendezni.

Szergej Lavrov szerint már hozzászoktak a szankciókhoz (Fotó: Fotó: MTI/EPA)
Szergej Lavrov szerint már hozzászoktak a szankciókhoz (Fotó: Fotó: MTI/EPA)

Moszkva szerint Kijev többé nem tekinti érvényesnek a minszki megállapodásokat, amelyeket a szakadár köztársaságok orosz elismeréséig az ukrajnai rendezés alapjának tekintettek - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Szolovjov.Live YouTube-csatornán nyilatkozva. "Abból indulunk ki, hogy a minszki megállapodások többé már nem aktuálisak a kijevi rezsim számára, amely ezt mindannyiunknak elmondta" - felelte a szóvivő arra a kérdésre, hogy Oroszország kilépett-e a Minszk-2 megállapodásból.

Zaharova azt hangoztatta, hogy Oroszország hét éven át mindent elkövetett a szakadár köztársaságok orosz elismeréséig az ukrajnai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodások végrehajtásáért. Mint mondta, az orosz diplomácia mindenkit, akinek közvetlenül vagy közvetve köze lehetett a valóra váltásukhoz, megpróbált ebbe az irányba befolyásolni.

A minszki megállapodások a rendezés lépéseit rögzítik a csapatszétválasztástól a Donyec-medence különleges státusának alkotmányos rögzítésén át a helyi hatalom szerveinek megválasztásáig. A megállapodások azt követően születtek, hogy az ukrán vezetés 2014-ben és 2015-ben sikertelen kísérletet tett a konfliktus fegyveres megoldására. A szakadárok az ukrán offenzívákat orosz fegyverszállítmányoknak köszönhetően és "önkéntesek" támogatásával állították meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG